Gazdaság

6,7 százalék a tavalyi hiány, majdnem duplája az eredetileg tervezettnek

rtl.hurtl.hu

2024. április 2. 10:48

A Pénzügyminisztérium szerint az államadósságot tovább csökkentették.

5018 milliárd forint, a GDP 6,7 százaléka volt az államháztartási hiány 2023-ban – írja a 444.hu a KSH és az MNB adatai alapján. A lap összefoglaló cikke szerint az egyenleg az előző évinél 911 milliárd forinttal rosszabb, GDP-arányosan csaknem 0,5 százalékponttal romlott A kormányzati szektor adóssága 2023 végén 55 134 milliárd forint volt, ami a GDP 73,5 százalékát jelenti.

Az állam bevétele 31 814 milliárd forint, kiadása pedig 36 832 milliárd forint volt. A bevételek mintegy 12,9 százalékkal nőttek, de ezen belül csak 5,4 százalékkal az áfabevétel,„miközben változatlan fogyasztás esetén az infláció miatt ennek 17 százalék körül kellett volna nőnie” – teszi hozzá a 444.hu. Azt azonban már év közben is lehetett tudni, hogy az emberek nagyon nem vásároltak, jelentősen visszaesett a fogyasztás. 

  • A jövedelemadó-bevételek 1037 milliárd forinttal, 22,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
  • A társadalombiztosítási hozzájárulások 959 milliárd forinttal, 14,8 százalékkal, az egyéb bevételek 507 milliárd forinttal, közel 10 százalékkal növekedtek.
  • A kiadások 4556 milliárd forinttal, 14,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
  • A kamatkiadások 1660 milliárd forinttal, 88,8 százalékkal nőttek.

Az adatokra reagált a pénzügyminisztérium is, közölték, hogy „Tovább csökkentette az államadósságot a kormány”. A közlésben azt írja, hogy a KSH adatai szerint az államadósság mértéke 73,5 százalékra csökkent 2023-ban, míg a költségvetés hiánya 6,7%-on alakult.

Ez részben azért érdekes, mert a KSH korábbi gyorsjelentése szerint 2022-ben még 73,3 százalék volt az államadósság, igaz, a mostani jelentésben már 74,1 százalékos szintre hozzák ki a 2022 végi államadósságot, amihez képest a 73,5 százalék valóban csökkenés (más dolog, hogy ez semmi másból nem fakad, mint a magas infláció hatásából)

– teszi hozzá a 444.hu cikke.

A pénzügyminisztérium reakciója azért is érdekes, mert a 6,7 százalékos deficit úgy jött össze, hogy eredetileg még 3,5 százalékos hiány volt betervezve. A módosítások során aztán 3,9-re, később 5,2-re,majd 5,9-re változtatták a várható hiány mértékét. Idén év elején már 6 százalékra várták a hiányt, ebből lett végül 6,7 százalék. 

Nyitókép (illusztráció): Pexels

#Gazdaság#gdp#hiány#államháztartás#pénzügyminisztérium