Gazdaság

Sok benzinkútnak még több különadót kell majd fizetnie

rtl.hurtl.hu

2023. november 3. 9:34

Szakértők ettől függetlenül is áremelésekre számítanak a jövedéki adó növelése miatt, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint januártól 41 forinttal lesz drágább egy liter üzemanyag.

A nagyobb forgalmú benzinkutaknál az eddigi 0,15 százalék helyett 3 százalékos lesz a különadó mértéke – írta a hvg.hu a csütörtök esti Magyar Közlöny alapján.

A kisebb kutaknak továbbra sem kell adót fizetniük, a nagyobbaktól azonban nagyobb százalékban von el az állam.

Az üzemanyagok eladásából keletkező

  • évi 500 millió forint alatti adóalaprész után továbbra sem kell különadót fizetni,
  • évi 500 millió forintot feletti rész után viszont egységesen 3 százalékos lesz az extrateher.

A 100 milliárd forintot meghaladó bevétel esetében az ezen összeg feletti rész után eddig 4,5 százalékot kellett fizetni, tehát az esetükben valamelyest csökken a különadó mértéke. 

Szakértők egyébként ettől függetlenül is áremelésekre számítanak a kutakon, az iraeli-palesztin háború miatt ugyanis drágább lehet az olaj.


Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az ATV-nek azt mondta, januárban 41 forinttal emelkednek az üzemanyagárak a jövedékiadó-emelés miatt. Szerinte ez egy uniós előírás, ami „mindenképp megtörténik, ennek eljött az ideje”.

Hozzátette: „A tavalyi évhez képest 20 százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott a benzinturizmus elmaradása miatt. A kormány még egyszer ne gondolkozzon ársapkában!”

Nyitókép: Róka László/MTVA

#Gazdaság#benzinkút#különadó#emelés#gázolaj#benzin

Címlapról ajánljuk