Gazdaság

Óriási balatoni csalódás: idén akár 40 százalékkal is kevesebben nyaralhatnak a tónál

rtl.hurtl.hu

2023. július 5. 13:23

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta, hogy idén 30, sőt akár 40 százalékkal kevesebb vendég fordul meg Balatonon, hétköznapokon pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Szerinte aki megteheti, inkább külföldre megy nyaralni. 

„Akinek nincs pénze, az egyáltalán nem nyaral a Balatonnál, akinek meg van, az külföld felé veszi az irányt. Jelentősen megnőtt a magyarok külföldre utazásának a hajlandósága, ez a további előfoglalási adatokon is látszik” – mondta el az Indexnek Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Flesch Tamás a lap érdeklődésére elárulta, hogy adataik alapján 

30, sőt akár 40 százalékkal kevesebb vendég fordul meg Balatonon a mostani szezonban. 

Sőt, ők is jobbára csak hétvégén jönnek, hétköznap még ennél is kevesebb vendég érkezik a magyar tengerhez. A szállodaszövetség elnöke szerint a számok valamelyest javulhatnak, de a főszezon egészét tekintve nem túl optimista. 

Szerinte nem feltétlenül a magas árakkal magyarázható, hogy ilyen kevés a vendég, hiszen „belföldön és külföldön egyaránt ki lehet fogni jó ajánlatokat”. Arra is kitért, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sokan választják Görögországot, Törökországot, Horvátországot vagy Spanyolországot.

Az, hogy a Balaton drága, relatív. Ha mégis így szemléljük, akkor nem azért van, mert a nyerészkedés a cél, hanem mert olyan szinten megnőttek a költségek, hogy nem lehet olcsóbban kínálni a szolgáltatásokat

– mondta Flesch. 

A lap emlékeztet: a KSH adatai szerint 2023. január–májusban az előző év azonos időszakához képest a turisztikai szálláshelyeken 2 százalékkal több – összesen 12 millió – vendégéjszakát regisztráltak, miközben a belföldi vendégek 7,3 százalékkal kevesebb, a külföldiek 13 százalékkal több éjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken.

Nyitókép: Fesztiválozók a Balaton Sound fesztivál zárónapján Zamárdiban 2023. július 1-jén. MTI/Bodnár Boglárka

 

#Gazdaság#balaton#forgalom#csökkent#Flesch Tamás#szálloda