Gazdaság

Ennyiért adják el a befektetési célú lakásokat Budapesten

rtl.hurtl.hu

2023. június 12. 16:23

Vidéken az örökölt ingatlanokon adnak túl, átlagosan jóval kisebb összegért.

Rég nem látott lendületet tapasztaltak májusban az ingatlanpiacon, ahol a fővárosban a befektetés, vidéken a nagyobb ingatlanba költözés motiválta főként a vevőket, országosan a kereslet középpontjában a jó állapotú lakások álltak, közölte saját adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.

Az ingatlanközvetítő cég becslése szerint a múlt hónapban országosan 10 187 adásvétel történt. A májusi lendület az idei legerősebb hónaphoz, márciushoz képest 31 százalékkal, a szokásosan gyengébb áprilishoz hasonlítva pedig 50 százalékkal jobb teljesítmény.

A főváros budai oldalán a Duna House közreműködésével eladott ingatlanok között 27-27 százalékkal szerepeltek a 20-40 és a 60-80 négyzetméter közötti otthonok. A pesti oldalon főként a 40-60 négyzetméter közötti alapterületű ingatlanok voltak a kelendőek. Budán a fajlagos árat tekintve 900 ezer és 1 millió forint, illetve 1,2-1,4 millió forint között, Pesten viszont 600-800 ezer forint között adták el a legtöbb lakást.

Májusban országosan (Közép-Magyarország kivételével) a 40-60, míg Pest vármegyében 60-80 négyzetméter közötti alapterületű ingatlanokat vitték inkább a vevők. Országosan az értékesített otthonok többsége a 250 ezer forintos négyzetméterár alatt, Pest vármegyében viszont 600 ezer forint feletti fajlagos áron kelt el.

Az ország keleti, illetve nyugati részén a panellakások átlagos négyzetméterára májusban éves összevetésben 10 ezer, illetve 5 ezer forinttal, 468 ezer, valamint 495 ezer forintra emelkedett. Budán és Pesten is mérséklődött a panelek átlagos négyzetméterára: előbbinél 835 ezerről, 810 ezer forintra, utóbbinál 736 ezerről, 703 ezer forintra.

Az ingatlan eladásának leggyakoribb oka Budapesten a befektetés értékesítése volt, vidéken pedig az örökölt ingatlan értékesítése. Az eladók befektetéseiktől a fővárosban 71 millió forintért váltak meg, miközben vidéken örökségükért átlagosan 29,5 millió forintot kaptak.

Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán

#Gazdaság#lakás#piac#budapest#vidék#befektetés#öröklés#duna house

Címlapról ajánljuk