Gazdaság

Nagy Márton felvázolta, hogy milyen termékek lehetnek még hatósági árasak

rtl.hurtl.hu

2022. november 7. 19:05

A miniszter a postabezárások miatti felzúdulásra is reagált.

Az Inforádióban beszélt arról a gazdaságfejlesztési miniszter, hogy a kormány a napokban dönthet az újabb hatósági áras termékekről. Nagy Márton közölte:

olyan termékekről lehet szó, amelyek drágulása 40 százalék felett van, és itthon is előállíthatók.

A miniszter szerint az árstopok jövőjét az infláció határozza meg: ennek mértéke év végére meghaladhatja a 25 százalékot, és onnan fordulhat lejjebb. Az élelmiszer-árstopok szerinte a pénzromlás kordában tartásában segítenek.

Nagy Márton arról is beszélt, hogy javasolni fogja, hogy a szabad felhasználású diákhitel jelenleg 4,9 százalékos kamatának növekedését januártól korlátozzák, különben jelentősen megdrágulhat.

A Magyar Postát felügyelő tárca vezetőjeként azt mondta, megérti a hivatalok bezárása miatti panaszokat, de a cég jelentős veszteséget termel, és fel kell készülni a liberalizáció és digitalizáció jelentette kihívásokra is. Azokat a postákat zárják be, ahol az ügyfélszám nagyon alacsony, a vidéki bezárások pedig átmenetiek, tavasszal újra fognak nyitni.

A társaság átalakítását a miniszter új emberre bízza: keddtől Balczó Barna lesz a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki eddig a társaság felügyelőbizottsági elnöke és az MFB Invest vezérigazgatója volt.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

#Gazdaság#Nagy Márton#árstop#posta

Címlapról ajánljuk