Gazdaság

Az alkalmi munka után is kétszer annyi adót kell fizetni július elseje óta

rtl.hurtl.hu

2022. július 18. 17:38

De az még nagyobb gond a mezőgazdaságban, hogy nem találnak idénymunkást.

Kétszer annyi adót kell fizetni júliustól az alkalmi munkát végző dolgozók után – írja a Népszava. Ez leginkább a turisztikai, mezőgazdasági és építőipari munkáltatóknak jelent plusz terhet.

A Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke szerint szükség lenne idénymunkát vállalókra, mert most sok a munka, viszont kevesen vannak: a járvány alatt a szakemberek munka nélkül maradtak, érdemi támogatást nem kaptak, a tartalékaikból kifogytak, ezért más munkát kerestek. Nehéz helyzetbe kerültek a turisztikai vállalkozások is, kérdés, hogy a duplájára emelt adó mellett hány embernek tudnak munkát adni.

A megnövelt adótehernél még nagyobb probléma a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese szerint, hogy alig találnak alkalmi munkavállalót. Az adóemelésnek mégis rossz üzenete van akkor, amikor elszálltak a termelők költségei, a jégkárt pedig súlyos aszály követi.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke azt mondta, hogy az általános alkalmi munkáért fizetendő adó még úgy is előnyös, hogy napi kétezer forintra emelték fel. Koji László ugyanakkor attól tart, hogy egyesek majd azt a trükköt vetik be, hogy a munkavállalót rövidebb időre jelentik be, mint ameddig foglalkoztatják. A szakmai érdekvédelmi szervezet is küzd a feketén foglalkoztatás ellen, ami az elnök szerint a mikro- és kisvállalkozásoknál a leggyakoribb.

Az egyszerűsített foglalkoztatás napi adóterhei a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében 500-ról 1000 forintra, a filmipari statiszták esetében 4000-ről 6000 forintra, általános alkalmi munka esetében pedig 1000-ről 2000 forintra nőttek július elsejétől.

Nyitókép (illusztráció): MTI/Balázs Attila

#Gazdaság#adó#idénymunka#adóemelés#egyszerűsített foglalkoztatás

Címlapról ajánljuk