Gazdaság

Ki ez a 61 éves dühös ír úr, aki leidiótázta a magyar minisztert?

Dévai LászlóDévai László

2022. június 15. 20:19

A Ryanair első embere nem a nemzetközi nagyvállalat vezetőitől megszokott stílusban fogadta a légitársaságára kivetett különadót, inkább páros lábbal beleállt a magyar kormányba. Aki azonban ismeri Michael O'Learyt, az aligha lepődik meg ezen.

Szokatlanul erős jelzőkkel kritizálta kedden a magyar kormány által kivetett extraprofitadót Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója, aki úgy beszélt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterről, mintha egy dublini pubban leckéztetett volna egy turistát. O'Leary a hvg-nek adott interjúban többször is következetesen idiótának, tökfejnek, ostobának nevezte Nagy Mártont .

Nem sokkal korábban a Ryanair egy indulatos közleményt is kiadott, amelyben egyebek mellett arra kérték Nagy Mártont, magyarázza meg, miért kell a koronavírus és Ukrajna miatt súlyosan veszteséges légitársaságokat extraprofitadóval sújtani. 

Itt is idézték a vállalat vezetőjét, aki felajánlotta a magyar miniszternek, hogy küld neki egy példányt a Közgazdaságtan tökfejeknek című könyvből.

Az eset mintha némileg váratlanul érte volna a magyar vezetést, a kritikákra általában csípőből, vehemensen reagáló kormány csak a nyilatkozat másnapján adott választ O'Leary kritikáira. A gazdaságfejlesztési miniszter az MTI-nek küldött válaszában úgy fogalmazott: „A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót.”

Nagy Márton továbbá hozzátette: „Bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal. Reméljük, hogy nem ilyen arroganciával kezelik az utasok problémáit, bár a kialakult gyakorlatuk nem túl empatikus a tapasztalatok szerint.”

A Ryanair heves reakciója azért lepett meg sokakat, mert a nagyvállalatok kommunikációs stratégiája általában patikamérlegen van kimérve, a kormányzati és az üzleti szféra közötti üzengetés többnyire diplomatikus mederben folyik, csak nagyon ritkán jutnak el odáig a felek, hogy nyíltan  idiótának nevezzék a másikat. 

Aki azonban ismeri Michael O'Leary vezérigazgatót, az tudja, hogy ő másképp kezeli a konfliktusokat, mint a legtöbb vállalati vezető.

Ki ez a 61 éves dühös ír úr, aki leidiótázta a magyar minisztert?
Fotó: Getty Images

Ki ez a dühös ír úr?

Michael O'Leary 1961. március 20-án született Dublinban, családja egy textilgyár résztulajdonosa volt, ő pedig üzleti és közgazdasági tanulmányokat folytatott a dublini Trinity főiskolán. 1982-ben diplomát szerzett, majd a Stokes Kennedy Crowley (későbbi nevén KPMG-nél) üzletvezetési tanácsadónál dolgozott. Ennél a cégnél ismerte meg Tony Ryant, a Guinness Peat Aviation (GPA) kereskedelmi repülőgép-értékesítési és lízingtársaság ügyvezetőjét. O'Leary tanácsadóként segítette Ryant személyi jövedelemadóval kapcsolatos ügyekben. Remek munkakapcsolat alakult ki közöttük, aminek következtében 1988-ban Ryan állást ajánlott O'Learynek, ő lett a cégvezető személyes pénzügyi és adótanácsadója.

Michael O'Leary először csak az időközben Ryanairre átnevezett és légitársasággá átszervezett cég pénzügyi igazgatója lett, 1994-ben viszont már vezérigazgatóként vette át a vállalat vezetését.

Irányítása alatt a Ryanair továbbfejlesztette a Southwest Airlines által kidolgozott fapados modellt. O'Leary egy 2001-es interjúban elmondta, hogy míg a legtöbb légitársaság azon dolgozik, hogy miként tudnának kedvezményes viteldíjakat kínálni, a Ryanair ezzel szemben azt akarja elérni, meg lehessen szüntetni a viteldíjakat. Az O'Leary által elképzelt üzleti modell szerint a társaság bevételeinek nagy része nem a jegyeladásokból, hanem a fedélzeten történő fogyasztásból, az autóbérlésből és a szállodai foglalásokból befolyó részesedésből származna. Ezt a tervét persze mindeddig nem sikerült megvalósítania. 

O'Leary nemcsak stratégiai döntések terén formabontó, hanem a kommunikációt is sajátosan képzeli el. A Ryanair különc vezérigazgatójának több botránya is volt az elmúlt évtizedekben, sokszor összekapott már különböző repülőtéri hatóságokkal, kormányokkal és természetesen a vállalati versenytársakkal is.

O'Leary talán az egyetlen olyan légitársaság-tulajdonos, aki gondolkodás nélkül képes beleállni azokba is, akik igénybe veszik a szolgáltatásaikat, vagyis az utasokba.

A Guardian már 2013-ben egy egész kis csokrot tudott összegyűjteni O'Leary idézeteiből, a Ryanair vezérigazgatója például ezt mondta a túlsúlyos utasokról:

Senki nem akar egy dagadék mellé ülni. Meglepődtünk azon, hogy az utasaink szerint nemcsak megadóztatni kéne kövéreket, hanem meg is kéne őket kínozni.

O'Learynek megvan a véleménye azokról az utasokról is, akik elfelejtik kinyomtatni indulás előtt a beszállókártyájukat. Szerinte

azért kell nekik plusz hatvan eurót fizetni, mert hülyék.

A vezérigazgató már viccelődött azzal is, hogy a pilótáik szándékosan rángatják a gépeket, hogy megnövekedjenek az italeladások, de javasolt már olyat is, hogy amennyiben szeretnének fapados járatot az Atlanti-óceánon túlra (ami szerinte nem kivitelezhető gazdaságosan), akkor az esetlegesen fennmaradó távot az utasok leúszhatják.

O'Leary 2004-ben azzal okozott botrányt, hogy a Mercedes-Benz S-osztályú autójához taxis rendszámot intézett, hogy a buszsávokat is használva gyorsan át tudjon jutni Dublinon. Emiatt összetűzésbe került az akkori ír közlekedésügyi miniszterrel is.

Ki ez a 61 éves dühös ír úr, aki leidiótázta a magyar minisztert?
Fotó: Getty Images

2007-ben O'Leary kénytelen volt visszavonni azt az állítását, miszerint a Ryanair felére csökkentette szén-dioxid-kibocsátását az elmúlt öt évben, mert kiderült, hogy ez nem igaz. A vezérigazgató egyébként korábban többször is azt hangoztatta, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmak teljesen nonszenszek. O'Leary 2010-ben azzal borzolta a kedélyeket, hogy kamunak nevezte azt az izlandi vulkánkitörést, ami hetekre erősen befolyásolta a légitársaságok útvonalait.

Nem volt hamu, kamu volt.

– mondta.

A légitársaság vezérigazgatójának az utasok mellett van két kedvenc témája, a franciák és a már említett éghajlatváltozás. Egy nyilatkozatában ezt a két témát így tudta összehozni:

Ha a globális felmelegedés miatt a hőmérséklet 1-2 fokkal emelkedne, akkor Franciaország sivataggá válna, ami nem is lenne olyan rossz dolog.

Az, hogy O'Leary összekapott a magyar kormánnyal egyáltalán nem meglepő dolog, a koronavírus-járvány megfékezésére hozott 2021 szabályokat is élesen bírálta korábban. Akkor az Egyesült Királyság vezetői kaptak a fejükre, akiket idiótáknak nevezett, mert a lecsengőben lévő járvány idején sem voltak hajlandóak lazítani a korlátozásokon. De hülyézte már le a saját ügyfeleit is, legalábbis azokat, akik nem találnak olcsó repjegyet a Ryanairnél. 

És bár a válság és az extraprofitadó most rendkívül megviseli a vezérigazgató idegrendszerét, volt idő, amikor sokkal rózsásabbnak látta a cég anyagi kilátásait

A nyereségünk 20-25 százalékos emelkedésére számítunk. Ez nem csak jó, hanem szemérmetlenül magas, egy olyan iparágban, amelyből viszonylag kevés ember húz hasznot. Ez nem egy légitársaság, hanem egy drogbáró üzlete

– mondta még a kétezres években O'Leary, aki szerint munkatársait leginkább a félelem motiválja.

O'Leary a meredek kijelentései ellenére eddig sikeresen vezeti a Ryanair fapados légitársaságot, ami Európa egyik legtöbb embert szállító cége.

Nyitókép: Horacio Villalobos / Corbis / Getty Images

#Gazdaság#michael o'leary#ryanair#légitársaság#magyar kormány#extraprofit#adó#különadó#ma#Külföld

Címlapról ajánljuk