Gazdaság

A DIGI is árat emelt, de állítják, nem a kormány extraprofitadója miatt

rtl.hurtl.hu

2022. június 10. 18:07

A Ryanair lépése után sok előfizető hitte azt, hogy az internetszolgáltató cég is ráterhelte a fogyasztókra a különadót.

Miután a Ryanair légitársaság bejelentette, hogy a jegyeladások után fizetendő extraprofit-adót teljesen egészében ráterheli az utasok jegyáraira, vagyis megemeli azokat, a különadókra kötelezett szolgáltatócégek bármilyen áremelése gyanút kelthet a fogyasztókban.

Az Index számolt be róla olvasói levelek alapján, hogy az internet-, kábeltévé- és mobilszolgáltatással is foglalkozó DIGI

egyik, havi 3100 forintos előfizetési csomagja július 1-től már 3900 forintba fog kerülni.

A hírportál megkereste a céget, amely határozottan tagadta, hogy a távközlési cégeket érintő különadó (vagyis az extraprofitadó) bevezetése és a szolgáltatónál július 1-től hatályba lépő áremelés összefüggésben állna egymással. A cég szerint ezt bizonyítja, hogy a kiküldött számlalevelekben már május elején, a kormány adóbejelentései előtt tájékoztatták az előfizetőiket.

Orbán Viktor miniszterelnök május 25-én jelentette be az új különadókat, amelyek a távközlési cégek mellett a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari cégeket, a gyógyszerkereskedőket és a légitársaságokat érintik.

Nyitókép: Róka László / MTVA

#Gazdaság#internet#extraprofitadó

Címlapról ajánljuk