Gazdaság

Már idén megérkeznek a reklámok a Netflixre, cserébe olcsóbb előfizetést ígérnek

rtl.hurtl.hu

2022. május 11. 18:16

Visszaszorítanák a jelszómegosztást is, de nem tiltják be.

A Netflix közölte alkalmazottaival, hogy év végéig bevezetik a hirdetéses streaming szolgáltatást, amivel új, alacsonyabb díjazás is érkezik – írta a Forbes a New York Times alapján.

A cég dolgozóinak küldött közleményben arra is kitértek, hogy dolgoznak a jelszómegosztás visszaszorításán, az erre kitalált módszert is év végéig szeretnék bevezetni.

Bár a cég vezérigazgatója, Reed Hastings korábban többször is azt mondta, soha nem lesznek reklámok a Netflixen, a múlt hónapban nagyon rossz eredményekről számoltak be:

200 ezerrel kevesebb előfizetőjük lett csak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további 2 milliót veszítenek a második negyedévben.

Eközben sorra indulnak az új streaming szolgáltatások, illetve erősödnek új előfizetőkkel és tartalmakkal a meglévők, mint az HBO Max, az Apple TV+ vagy a Disney+.

A jelszómegosztás szigorításáról múlt hónapban azt mondták, nem tiltanák meg, de kissé magasabb árat kérnének attól, aki közös fiókot használ valakivel. 

Nyitókép: Getty Images

#Gazdaság#netflix#reklám

Címlapról ajánljuk