Gazdaság

Többet kell várni taxira Budapesten a tarifaemelés után

rtl.hurtl.hu

2022. május 9. 22:40

Az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint a forgalom is visszaesik, de néhány hét után visszarendeződés lesz.

15-20 százalékos visszaesésre számít az Országos Taxis Szövetség az utasforgalomban, miután hétfőn harmadával emelkedtek a fuvardíjak a fővárosban – erről Metál Zoltán, a szövetség elnöke beszélt az Inforádiónak.

Hangsúlyozta, hogy „négy éve volt utoljára tarifakorrekció” a fővárosi taxisoknál, de eddig a járvány miatt nem akarták „sokkolni a lakosságot”, és ha csak az inflációt nézik, akkor a mostaninál jóval magasabban kellett volna megemelni a díjakat.

Szerinte a visszaesés csak néhány hétig tarthat, utána „visszarendeződik a kereslet és a kínálat”. Úgy véli, akár egy évig is eltarthat, mire a díjemelés hatására a taxisok jelenlegi ötezres létszáma valamelyest növekedni kezd. Mint mondta, csúcsidőben most arra lehet számítani, hogy 5-6 perccel többet kell várni a taxira, mint megszokhattuk, de ez is visszarendeződik majd rövid idő alatt.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

#Gazdaság#taxi#áremelés#budapest