Gazdaság

Először lett veszteséges a jegybank, mióta Matolcsy György az elnök

Mohos MátéMohos Máté

2022. január 29. 18:07

Erről maga a jegybankelnök számolt be, aki szerint az évtized legnagyobb kihívása az infláció lesz.

Az előző két évet 250 milliárdos nyereséggel zárta a jegybank, tavaly viszont több százmilliárd forint veszteséget termelt. Ez az első alkalom Matolcsy György bankelnök 2013 óta tartó regnálása óta, hogy ilyen történik.

A hírről maga Matolcsy számolt be a Magyar Nemzet lapjain, amiről az mfor nyomán a 444 adott hírt. A Magyar Nemzeti Bank elnöke azt írta: „az MNB korábbi nyereségét a sikeres válságkezelés jegybanki költségei, valamint a megugró infláció miatt emelkedő jegybanki kamatok együtt veszteségbe fordítják, ami évi több százmilliárd forinttal is növelheti a költségvetés kiadásait”.

Szerinte a korábban megfogalmazott, a költségvetést érintő kritikáit a sajtó részletesen taglalta, viszont az erre vonatkozó figyelmeztetésének már kevesebb visszhangja volt.

Matolcsy még azt is leírta:

  • az eddig követett felzárkózási modellünk nem elégséges a teljes sikerhez;
  • az egymillió új munkahely létrehozása 2013-2019 között a húszas években már nem ismételhető meg;
  • az évtized legnagyobb kihívása az infláció elleni fellépés lesz;
  • az államnak új bevételi forrást kell találnia a 2019-hez képest akár 1000 milliárdos nagyságrendben keletkező új „lyuk” betömésére.

Utószónak Benjamin Disraeli brit konzervatív politikust idézte a jegybankelnök:

Mi kovácsoljuk saját szerencsénket, és azt sorsnak hívjuk.

Nyitókép: Soós Lajos / MTI

#Gazdaság#matolcsy györgy#magyar nemzeti bank#jegybank#veszteség#infláció

Címlapról ajánljuk