Gazdaság

Rekordmennyiségű pénzt költöttek szerencsejátékra tavaly Magyarországon

rtl.hurtl.hu

2022. január 13. 7:35

Húsz százalékkal nőttek az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. bevételei.

Húsz százalék feletti növekedéssel hétszázmilliárd forintot meghaladó árbevételi csúcsot hozott az elmúlt év a Szerencsejáték Zrt.-nek – mondta el Bozóky Alex, a társaság vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban, amely a lap csütörtöki számában jelent meg.

Bozóky elmondása szeirnt mára a sportfogadás adja a bevételek több mint felét. Az állami tulajdonban lévő lottótársaság a rekordárbevételből több mint 480 milliárd forintot fizetett vissza játékosainak 2021-ben.

Így napi szinten átlagosan 1,3 milliárd forint nyereményt folyósítottak a nyerteseknek.

Bozóky hozzátette: az elmúlt 15 év második legnagyobb százalékos növekedését produkálták 2021-ben, amihez a járványhelyzet országos kezelése, az újonnan bevezetett termékeik és a játékosélményt javító fejlesztéseik nagymértékben hozzájárultak. 

A vezérigazgató közölte, a közösségi kiadásokhoz való hozzájárulásuk 2021-ben osztalékfizetéssel együtt megközelítheti a 130 milliárd forintot. 

Nyitókép: Lottószelvényt tölt ki egy férfi a Szerencsejáték Zrt. Csalogány utcai lottózójában Budapesten 2019. március 22-én. – Mónus Márton / MTI

#Gazdaság#szerencsejáték zrt.#rekord

Címlapról ajánljuk