Fókusz

Első hazai mérkőzésé játssza a Bajnokok Ligájában a Slovan Bratislava

Süle LászlóSüle László

2024. október 2. 21:42

Pozsony kedd este kékbe öltözött, és a kék most a boldogság színe volt: a helyi futballcsapat, a Slovan Bratislava ünnepre készülődött. A szurkolók kedvét még az sem rontotta el, hogy első meccsükön 5-1-re kikaptak Skóciában, és finoman szólva most sem ők voltak az esélyesek az angol bajnokcsapat ellen.

 

 

Telt házat, azaz több, mint 22 ezer nézőt várnak ide a Téglamezei Stadionba. Történelmi nap ez a Slovan Bratislava számára, hiszen ma. Az ellenfél sem akárki, az angol Manchester City, az egész sorozat talán legnagyobb esélyese. A két csapat között óriási a különbség, már ami a játékosok értékét illeti. Az angolok csapatának összértéke 1,2 milliárd euro, ezzel szemben a Slovan-játékosok összértéke kb. 26 és fél millió euro. Ez a különbség valószínűleg a pályán el fog tűnni, de még így is óriási meglepetés lenne, ha a szlovákoknak egyáltalán a pontszerzés összejönne ma.

A szlovák szurkolók lelkesek voltak, de realisták. Olykor szó szerint is.

ING-FOK1002-BL_POZSONY(1) 09:17- 09:29

atmo, kisfiú – Kinek szurkolsz?  - Real Madrid! – Oké, de ma kinek szurkolsz ? – Slovan!

szinkron fiatal fiú 08:24

Őszintén szólva nem hiszem, hogy nyerni fogunk. De remélem, hogy nagyon jó foci lesz, és nagyon fogom élvezni. Boldog vagyok, hogy itt lehetek.

szinkron lány 06:34

Bízunk benne, hogy legalább egy gólt szerez a Slovan! De mint haza szurkolók, leginkább azt szeretnénk, ha győzne a csapatunk hazai pályán.

szinkron férfi 07:32

Minimum döntetlen lesz! 1-1

A Slovan története első hazai BL meccsét játszotta – ráadásul a Fradi ágán jutott be a Bajnokok Ligájába, noha a csapat összértéke alig fele a Ferencvárosénak. Látványos lézershow-val és elképesztő szurkolással indult a meccs, és a hazaiak abban bíztak, hogy egy vezércsellel sikerül legyőzni a Cityt.

Nos, nem sikerült, sima 4-0 lett, a manchesteriek örülhettek a végén. Természetesen betalált a hálóba az angolok szupersztárja, Erling Haaland, sőt, a helyette beálló ifjú titán is, James McAtee is. A fiatal játékos élete első BL-gólját szerezte, érthetően boldogan állt kameránk elé.

ING-FOK1002-BL_POZSONY(1) szinkron James McAtee, Manchester City

10:58-11:06  El sem tudom mondani, mennyire örülök! Már alig várom, hogy felhívjam a családomat és a barátnőmet, és elmondjam nekik, hogy milyen elképesztően boldog vagyok!

Ugyancsak gólt lőtt egy másik angol játékos, Phil Foden.

SKSlovanBratislavavsManchesterCity_interjuk 24:35

szinkron Phil Foden, Manchester City 24:37-24:47

Először játszottam itt, lenyűgöző volt a hangulat. Az utolsó percig tartott a szurkolás, jó így focizni, élveztem.

Elképesztő volt a sebességkülönbség a két csapat játékában, a Slovan játékosok egészen egyszerűen nem bírták a tempót.

A Bajnokok Ligája közvetítéssorozatunk ma este újabb kilenc mérkőzéssel folytatódik az RTL+ Prémiumon. Ne feledjék: Szoboszlai Dominikék meccsét, a Liverpool-Bologna mérkőzést kizárólag csak nálunk tekinthetik meg, este 20:30 órai kezdettel.

 

#Fókusz#Videó#Sport#bajnokok ligája#slovan bratislava

Címlapról ajánljuk