Fókusz

„Nem történt semmi egyéb: szerelmes lettem” – a 91 éves Vitray Tamás negyedik feleségével mesélt az RTL-nek kapcsolatukról, a közös munkáról és a közös életről

Süle LászlóSüle László

2024. február 22. 18:54

Vitray Tamás túl a kilencvenen a világhálón indított műsort, és negyedszer házasodott meg. A televíziós legenda és operaénekesnő felesége a Fókusznak adott exkluzív interjút, amiből az is kiderül, korábban milyen álhírek jelentek meg velük kapcsolatban.

Vitray Tamás 2019 novemberében jelentette be, hogy 32 év után elválik harmadik feleségétől, Kállay Bori színésznőtől. Már az is alaposan meglepte a közvéleményt, de az újabb házasság híre talán még inkább.

Nem történt semmi egyéb: szerelmes lettem. Mellettem lakott, lakik, egy házzal odébb. Nem akkor találkoztunk először, amikor ide költöztem öt évvel ezelőtt. De csak köszöngettünk egymásnak egy darabig. 

– mesélte Vitray Tamás a Fókusznak, aki azt is megosztotta a stábbal, hogy az igazán nagy fordulatot a Csak ülök… csakazértis műsora hozta meg a számára a magánéletben is. 

Megkérdeztem, hogy nem akar-e gyártásvezető lenni. Akart 

– így lettek szomszédokból kollégák, majd egészen váratlanul szerelmesek.

A tökéletes férfi, azt gondolom

– mondta a televíziós legendáról Vitray-Ivens Éva, aki zeneakadémiát végzett operaénekes. 

Olyan, akit szeretni lehet, sőt kell. Én ilyen segítő társat soha nem kaptam

– lelkendezett negyedik feleségéről, Éváról Vitray Tamás.

A legendás tévés kilenc hónappal ezelőtt indította el saját videócsatornáját, azóta nagyjából havonta egy filmmel jelentkezik rajta. Számára érdekes emberekkel beszélget jól ismert stílusában és tempójával.

Dacolok a korral, dacolok az életkorommal, dacolok azzal, hogy változik a szakmánk

– mondta a 91 éves Vitray. 

A fenti videóból továbbá kiderül:

  • hogyan vallott szerelmet Vitray Tamás Évának,
  • kettejüknek összesen hány gyermeke, unokája és dédunokája van,
  • mit csinálnak legszívesebben szabadidejükben a friss házasok.
#Fókusz#Videó#vitray tamás#negyedik feleség#házasság#vitray-ivens éva#exkluzív#ma

Címlapról ajánljuk