Fókusz

„Amikor Jézus visszatér, egy AR15-ös lesz a kezében” – Armageddont hirdetnek a keresztény cionisták, befolyásuk egyre nagyobb a világban

rtl.hurtl.hu

2024. február 6. 19:53

Egy oknyomozó újságíró, Lee Fang lerántotta a leplet arról a szélsőséges csoportól, akik felfegyverkezve várják az Armageddont. A keresztény cionisták nem viccelnek: már hatalmas befolyásoltsággal bírnak az amerikai politikában, nem titkolt céljuk pedig nem más, minthogy a zsidó állam kapja vissza ősi határait. Lee Fang, a The Intercept riportere, „Ima az Armegeddonért” címmel készített dokumentumfilmet a világbékét veszélyeztető cionistákról, amely már elérhető az RTL+-on.

A keresztény cionisták nemcsak Jézus eljövetelében hisznek, meggyőződésük, hogy a zsidók fizikai visszatérése Palesztinába szükséges a végidők próféciájának beteljesedéséhez.

Jézus harcra szólít bennünket… Azt monda, nem azért jöttem, hogy békét hozzak, azért jöttem, hogy háborút hozzak

– ezt hirdeti tévesen Gary Burd, missziós lelkipásztor. A férfi így hívja fegyveres harcba az amerikaiakat az Armegeddonra, azaz a jó és a rossz közötti utolsó, apokaliptikus küzdelemre. A csoport célja, hogy a zsidó állam kapja vissza ősi határait, azért hogy Jézus visszatérhessen és hogy ők – az igazak – a mennybe jussanak.

Jarry Howkin, egy volt háromcsillagos tábornok kijelentette, hogy amikor Jézus visszatér, egy AR15-ös lesz a kezében. És ez nem a felszín, ők az igazi hívők.

 – hívja fel a figyelmet a vallás veszélyére Mikey Weinstein, a Katonai Vallásszabadság Alapítvány elnöke, aki szerint a fundamentalista- vagy uralkodó keresztények a hét hegy parancsot, az új apostoli reformációt követik. Fő feladatuknak, hogy átalakítsák a világ összes hadseregét a felfegyverzett kereszténység változatává.

 Lee Fang az RTL+-on is látható dokumentumfilmjében, nemcsak a szélsőséges jobboldali radikális mozgalom működésé tárja fel, hanem azt is bemutatja, hogy a fundamentalizmus hogyan gyengítik az amerikai demokráciát, mindez milyen pusztító hatást gyakorol az Egyesült Államok külpolitikájára.

2021-ben a CUFI azért lobbizott, hogy 3,3 milliárd dollár katonai támogatást biztosítsanak Izraelnek.

Egyre több republikánus szenátor, képviselő és kormánytag támogatja a keresztény cionistákat, oly annyira, hogy a republikánus evangéliumi szavazók nélkül semmilyen tisztségre nem választanak meg republikánust sehol Amerikában.

Hiszem, hogy Jézus újra eljön és én az ő oldalán leszek

– válaszolta Tim Brurchett, republikános képviselő arra a kérdésre, hogy hisz-e a próféciában.

A keresztény cionisták álltak a 2021-es capitoliumi zavargások mögött is, amely az amerikai történelem és demokrácia egyik legsötétebb napja volt. A támadásban öten haltak meg és 143-an sérültek meg. A zavargások alapjaiban rengették meg a nyugati demokráciát és az Egyesült Államok társadalmi stabilitását. 

Hogy milyen veszélyt jelent ez a szélsőséges mozgalom a világbékére, hogy mit keresett a felfegyverzett motoros bandájuk Izraelben és hogy melyik településen lesz szerintük az Armageddon, mától kiderül az RTL+-on az „Ima az Armageddonért” című dokumentumfilmből, amely az On the Spot ajánlásával érkezett az RTL streaming platformjára.

#Fókusz#Videó#ima az armageddonért#lee fang#RTL+#dokumentumfilm#cionisták#szélsőséges vallás#amerikai politika

Címlapról ajánljuk