Fókusz

„Ha leszakad a plafon és véletlenül levágom az ujjamat, akkor is meg kell csinálnom” – hárman küzdenek, hogy a Fináléba jussanak A Konyhafőnökben

Ásványi EszterÁsványi Eszter

2023. szeptember 28. 16:06

Nóri, Flóra, Zsuzsa. A top három. A legjobbak, akik az elmúlt hetekben bebizonyították, hogy alázatukkal, tehetségükkel és óriási fejlődésükkel ők érdemlik meg leginkább, hogy megküzdjenek az ország Konyhafőnöke címért. Aki csütörtökön a leggyengébben teljesít, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhat majd fel.

Bár a csütörtöki nap óriási jelentőségű, a lányoknak nem egyedül kell megküzdeniük a feladatokkal. Nórit, testvére Izabell, Zsuzsát unokahúga, Orsolya, míg Flórát férje, Tóbi segíti majd a döntő pillanatokban, derült ki a Fókusz riportjából. Ám mielőtt még a segítők többet elárulnának valós konyhai tudásukról, elevenítsük fel, hogy a top3 hogyan vágott neki a döntő hétnek.

Néha voltam fent, néha lent, de úgy érzem, hogy mindig fel tudtam állni, bármilyen nehéz helyzetből

– mondta Kurta Zsuzsa az utolsó megpróbáltatások előtt.

Nagyon szeretek enni, imádom az ízeket és szívem-lelkem belefőzöm az ételekbe. Úgy látom, ez elnyerte a séfek tetszését

– emelte ki Obersovszky Nóra izgatottan.

Amikor belépek a konyhába tudni kell, ha leszakad a plafon és véletlenül levágom az ujjamat, akkor is meg kell csinálnom

– mondta Kettel-Fülöp Flóra elszántan.

A lányok nem adják fel, akár vérüket is adnák az ország Konyhafőnöke címért. Ebben pedig családtagjaik igyekeznek így vagy úgy, de segíteni őket.

  • Pontosan mire van szükség a győzelemhez a lányok szerint?
  • Milyen tervei vannak Flórának a verseny után?
  • Hogyan küzdött a verseny alatt Zsuzsa?

Kiderül a fenti videóra kattintva. Ahogy a Fókusz után eldől, ki lesz majd az a két versenyző, akik a pénteki fináléban megküzdhetnek majd a Konyhafőnök címért és a vele járó 10 millió forintos fődíjért. Hogy a pirosak csatája lesz-e ez vagy Flóra a végjátékba repíti a kékeket – rögtön a Fókusz után kiderül.

#Fókusz#Videó#Bulvár#A Konyhafőnök#extra#top3#főzés#gasztronómia

Címlapról ajánljuk