Fókusz

„Úgy éreztük, a céljaink eléréséhez itthon már nincsenek biztosítva a feltételek” – megszólaltak az országváltásról a Liu fivérek

Kecsmár AlexandraKecsmár Alexandra

2022. november 17. 18:26

Megtörte a csendet Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang. A két olimpiai bajnok magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó a Nemzeti Sportnak adott interjúban mesélte, hogy a következő olimpián miért nem magyar színekben indul. 

Továbbra is a világ legjobbjai akarunk lenni, ám a kialakult helyzetben úgy éreztük, a céljaink eléréséhez itthon már nincsenek biztosítva a feltételek. Mi mindig a legjobbat akarjuk kihozni magunkból, és úgy láttuk, erre csak akkor van lehetőségünk a jövőben, ha országot váltunk

– nyilatkozták az újságnak.

Azt azonban, hogy hova mennek, még most sem árulták el. Ám édesanyjuk néhány napja egy kínai újságnak azt nyilatkozta, hogy a fiúk a kínai válogatott színeiben folytatják karrierjüket. Ehhez az kell, hogy kínai állampolgárok legyenek, ami miatt kénytelenek lesznek lemondani a magyar állampolgárságról. 

Habár ezzel a döntésükkel a magyar életjáradékot is elveszítik, amit 35 éves koruktól kapnának. Ez fejenként Shaolinnak 657 ezer, Shaoangnak 1.3 millió forintot jelentene. 

Ezzel szemben Kínában sajtóhírek szerint 800 millió forintot is kaphatnak egy olimpiai aranyéremért. 

Ráadásul a fiúk célja, hogy több tízmilliós követővel rendelkező influenszer legyenek, amire csak a Kínában van esélyük. Ez egyébként több év alatt forintban számolva akár milliárdos üzletet is jelenthet a számukra.  

Az országváltás miatt felmerült költséget is kifizetnék a sportolók a magyar szövetségnek. Több áldozatot is meghoznak a következő olimpiai sikerért. Azt mondják, úgy mennek egy új országba, hogy ott újra a nulláról kell kezdeniük. Stabil edzői stábra van szükségük, amit Magyarországon nem kaptak meg. Kerestük a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget, de nem akartak nyilatkozni. 

#Fókusz#Videó#Sport#gyorskorcsolya#olimpia#országváltás#rtl#liu shaolin sándor#liu shaoang

Címlapról ajánljuk