A láng Budapesten lobbant fel, de az 1956-os forradalom bölcsője Szeged volt

„Mikor jöttek a tankok fölfelé, akkor itt álltunk, a gyerek ott volt a Molotov-koktéllal. És akkor ő adta a Molotov-koktélt, mi meg fogtuk és dobtunk a tankra” – mesélte Farkas József, aki 16 éves volt 1956-ban, amikor beállt a forradalmárok közé. A legfiatalabbak egyike volt, szinte még gyerek. Sokan harcoltak akkor a rendszer ellen az egész országban.

A forradalom nem csak Budapesten zajlott, sőt valójában vidéken kezdődött és ott is ért véget. 

Szegeden már október 16-án radikális követeléseket fogalmazott meg egy új diákszervezet.

„A szovjet csapatok vonuljanak ki, a koncepciós pereket vizsgálják felül, legyenek demokratikus, titkos választások. Ötvenhat legfontosabb közös csomópontjait, a nemzeti szuverenitást, a nemzeti függetlenséget, és a demokratikus átalakulást a szegedi egyetemisták már megfogalmazták” – mondja Földváryné Dr. Kiss Réka történész. Ezek alapján születtek a budapesti Műegyetemen október 22-én megfogalmazott és másnap sokszorosított követelések.

A forradalom bölcsőjének így Szeged tekinthető, a láng Budapesten lobbant fel, de a hatalom első erőszakos fellépése megint csak vidéken történt.

A történész arról beszélt, egészen a rendszerváltásig szigorúan tabusított, titkosított adat volt, hogy az első sortüzet Debrecenben adták le. Mégpedig október 23-án délután.

Megvolt az oka, hogy erről miért nem lehetett beszélni. Ugyanis a kádári hivatalos, pártállami narratíva azt próbálta elhitetni, hogy ők tulajdonképpen csak visszalőttek.

Azt állították, ez történt a Magyar Rádiónál is. Debrecen esetében azonban ezt nem lehetett mondani, ott munkások, egyetemisták tüntettek, akik nem használtak fegyvert. A helyi párttitkár döntése alapján dördültek el a lövések.

Budapestet el akarták vágni vidéktől, és így érhetőek a sortüzek. Október 24-25-én, tehát csak két nap alatt több mint 40 sortűz dördül el vidéken, éppen azért, hogy megfenyegessék, megfélemlítsék az embereket 

– állítja a történész.

’56 októberében Mosonmagyaróváron követelte a legtöbb áldozatot a sortűz. Tüntető, de békés tömegbe lőttek az úgynevezett zöld ÁVÓ-s laktanya katonái. Egy 1989-90-ben készült dokumentumfilm alkotói próbálták a történteket feldolgozni a katonák és tüntetők szemszögéből. 

Swentner Ferenc és Gieber Katalin az utóbbiak közé tartoztak. Így emlékeztek  vissza az akkor történtekre:

Amikor azt énekelték, hogy Hazádnak rendületlenül, akkor dördült el a sortűz. A laktanya kapuja kb. 200 méterre volt tőlem, és én voltam a legelső ember, akit meglőttek.

Fölkaptak és bevittek, egy pár méterre volt egy zárt autóbusz-megálló. Még csak le se fektettek a földre, amikor újból elindult a fegyverropogás, és az valami borzasztó volt.

A halálos áldozatok számát minimum ötvenre becsülik, de a mai napig nem tudjuk pontosan, hány embert öltek meg. 37 év elteltével indult eljárás a felelősök ellen és végül 2001-ben hirdettek ítéletet. Dudás István, nyugállományú határőr ezredes elsőrendű vádlottat bűnösnek nyilvánította a bíróság. 

Három év fegyházbüntetést kapott, de nem kellett leülnie a ’93-as közkegyelem miatt. ’56 kádári megtorlásánál ilyet nem tapasztaltak a forradalom résztvevői. Akkor még azokat is felakasztották, akik nyugalmat teremtettek vidéken és meg tudták akadályozni a vérontást.

A Láthatatlanok

Az alábbi képen szereplő három férfi megúszta a büntetést, de csak azért, mert külföldre szöktek.

Mindhárman a mecseki Láthatatlanok csoport tagjai voltak. Tésenyi Ferenc egyszer rendőrökkel találta szemben magát. Annak köszönhette az életét, hogy a rendőrök között felismerte egy falubelijét, aki annyit megtett, hogy elfordította a fejét, Ferenc pedig megszökhetett.

Ők Pécs környékén vették fel a harcot a szovjet tankokkal, ameddig lehetett. Egy idő után azonban menekülniük kellett. A becslések szerint mintegy 200 ezer ember hagyta el az országot azokban a hetekben, a legtöbben a zöldhatáron keltek át. Sok filmfelvétel és fotó készült erről, és még a mai napig kerülnek elő eddig ismeretlen képek. Most például a Zürichi Egyetem könyvtárának adatbázisából.

Virágvölgyi István képszerkesztő azt mondta, Svájc fogadta be a legtöbb menekültet népességarányosan, és nagyon nagy volt a szolidaritás Magyarország irányában. Az ottani menekülttáborokban készült képek hiánypótlóak és nagyon izgalmasak.

A képek készítője, Jack Metzger egyike volt annak a 30-35 külföldi fotóriporternek, akik a forradalom hírére Budapestre utaztak. A képeken látszik, ők kicsit másként látták Magyarországot.

Profik voltak, nagyon jó képeket látunk, nagyon szépen komponált, izgalmas pillanatokat, nagyon emberi, megérintő pillanatokat, de mégis benne van az, amit egy külföldi tud csak, hogy ő azt először látja és rácsodálkozik 

– magyarázza Virágvölgyi.

Peter Isaac a The Manchester Guardian 24 éves fotóriportere volt. Családja a halála után tíz évvel találta meg publikálatlan fotóit egy fészerben. 

A Fortepannak ajánlották fel ezeket. Peter Isaac a tekercseket menekültekkel csempésztette ki Ausztriába, a négyből három meg is érkezett.

Virágvölgyi azt mondta, sokszor egészen kalandos helyekről kerülnek elő képanyagok. Van, hogy évtizedekig ott porosodnak egy padláson, mert egyszerűen megfeledkeztek róluk. Szerinte még mindig lehetnek valahol elfeledett képek.

Bár a forradalmat november 11-én vérbe fojtották, ’57 januárjáig gyakran kellett a hatalomnak tüntetésekkel, sztrájkokkal szembesülnie még vidéken is. Időbe telt, míg a szovjetek által támogatott kádári apparátus meg tudott erősödni, és csak ezután kezdődött a megtorlás és a terror.