Fókusz

Szilágyi Liliána: Ez nem az apámról szól, nem igazán érdekel, hogy mi lesz vagy nem lesz vele

Morva AnnaMorva Anna

2022. szeptember 26. 21:50

Szilágyi Liliána először adott interjút a Fókusznak azt követően, hogy tavaly decemberben a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy apja, aki edzője is volt, éveken át bántalmazta, szexuálisan is. Szerinte fontos, hogy egy bántalmazottnak legyen segítsége, és ő ennek a hangja akar lenni. Ügyvédje arról beszélt, vannak olyan részletek Liliána vallomásában, amelyek akár az életellenes bűncselekmény gyanúját is felvetik. Ilyen volt egy fojtogatásos eset is, amikor az úszó már feladta, hogy védekezzen.

Szilágyi Liliána ügye nemrég a bíróságon folytadódott, apja, Szilágyi Zoltán ugyanis becsületsértési pert indított lánya ellen és 30 millió forintot követel tőle. A Fókusznak adott interjúban azt mesélte: tartott attól, milyen reakciója lesz, amikor találkozik vele, „de hála az égnek láttam, hogy ő valójában milyen ember”.

Megszűnt a félelem, megszűnt a tartás abban a pillanatban, ahogy a valódi énjét láttam

– fogalmazott, azt hangsúlyozva, fontos, hogy egy bántalmazottnak legyen segítsége, ő ennek a hangja akar lenni.

Szilágyi Liliána ma már határozottan beszél apjáról, de hosszú út vezetett idáig. Hónapokon keresztül elvonulva a közfigyelemtől, önmagára, a lelki békéjére és a szeretteire figyelve élt. Kellett neki a csend és az, hogy csak a saját belső hangját hallja, ne a nyilatkozatairól szőtt véleményeket.

Szilágyi Liliána december végén, D. Tóth Krisztának a wmn.hu-n mesélt hosszan arról, hogy apja, aki az edzője is volt, éveken át bántalmazta testileg, lelkileg és szexuálisan. Erre édesapja, Szilágyi Zoltán másnap reagált, nyílt levelében azt állította, hogy sosem bántotta a családját, és arra kérte a lányát, hogy ne használja többé a nevét. 

A történtek után a Magyar Úszó Szövetség azonnal vizsgálóbizottságot állított fel pszichológussal, gyermekvédelmi szakemberrel, jogásszal, szociológussal. Bár a szexuális bántalmazást nem vizsgálták, az Úszószövetség úgy döntött, felfüggesztik Szilágyi Zoltánt.

Szilágyi Liliána úgy látja, már az gyógyító erővel bír, ha kimondjuk, hogy mi történik. „Én nagyon remélem, hogy a megszólalásom más embereket is tud motiválni, hogy merjék kimondani, teljesen mindegy, hogy hol, csak beszéljenek róla, ne nyomják el” – üzente.  

Arra viszont egyáltalán nem számított, hogy ezek után hasonló történetekkel fogják elárasztani a közösségi oldalát. Azt mondta, ezernél több üzenetet kapott, és be kellett látnia, hogy nem tud mindenkinek segíteni.

„Az elején nagyon elkapott a gépszíj, hogy akkor én mindenkinek egyénileg segítek és hát elég hamar ki is égtem, mert én egyedül nem tudok segíteni” – ismerte el. Hozzátette, nem öncélú a megszólalása.

Ez egyáltalán nem szól az apámról, engem nem igazán érdekel, hogy mi lesz vagy mi nem lesz vele, és ezt hála az égnek már őszintén tudom elmondani

– osztotta meg.

A vallomása végül megfordította a folyamatokat, a bíró felfüggesztette a becsületsértés miatt indított eljárást és nyomozóhatósághoz küldte az ügyet. Ügyvédjével minden vizsgálatban részt vesznek, amiben csak kell, hogy bizonyítsák Liliána állításait. A Fókusznak Keviczki István azt mondta, voltak olyan részek a lány vallomásában, amik akár életellenes bűncselekmények gyanúját is felveti, például egy fojtogatásos történet.

„Ott a fizikai erőszak eljutott egy olyan szintre, amikor Liliána feladta a védekezést, és az édesanyja tudta ezt a szituációt leállítani. Én azt gondolom, hogy ez a legsúlyosabb része, legalábbis büntetőjogilag” – ismertette az ügyvéd.

„Hiszek abban, hogy Gerda majd felébred”

A Fókusz próbálta elérni Szilágyi Zoltánt is, de nem reagált a megkeresésre. Liliána azt mondta, már nem is az apja élete érdekli, hanem a húga, Gerda, aki nagyon hiányzik neki.

„Én sajnos hat éve nem tudtam beszélni Gerdával. Nagyon nehéz, mert egyébként jó testvérek voltunk és nagyon fáj a hiánya, de el kell fogadnom, hogy én amit tudtam, azt megtettem, hogy jelezzem hogy vagyok, ugyanúgy, ahogy az anyám. Mindenképpen hiszek abban, hogy Gerda majd felébred és eljön, elkezd ő is gyógyulni és önmagává válni. 

Nincs bennem semmilyen harag, hogy ő most az apám mellett van. Pontosan tudom, érzem, hogy milyen hatásokat élhet meg. És ha ő készen áll, akkor én vagyok

– mondta.

Addig is folytatja a lelki építkezést. A víz örök szerelme, jár uszodába, ahol kikapcsolódik és gyógyul, de a sportmozgást már nem igényli. Minden nap jógázik, meditál, szokott futni, és van ideje találkozni a barátaival. Könyvet ír a traumájáról, és jógaoktatónak tanul azért, hogy segítsen másoknak megtalálni a lelki békéjüket. És mindeközben folytatja a harcot azokért, akiket valamilyen módon bántalmaztak.

#Fókusz#Videó#Belföld#szilágyi liliána#bántalmazás#úszó#szilágyi zoltán#ma