Könnyen taníthatók, szerethetők, és nagyon ragaszkodnak az emberhez – a Malacvédő Alapítványnál jártunk

Arra emlékszem, amikor pár évesen hajnalban a malacsírásra ébredtem. Valami ott olyan mélyen megérintett, hogy meg kell mutatnom az embereknek, hogy bizony több ő, mint egy kolbász a kamrában. 

Így kezdi a beszélgetést Tóth Anett, a Malacvédő Alapítány egyik munkatársa.

A malacok alapvetően nagyon barátságosak. Szeretnek az emberek közelében lenni, és más állatokkal is könnyen kijönnek. A tévhitekkel ellentétben tiszta állatok, ha jól vannak tartva, még csak szaguk sincs. Egy helyre végzik a dolgukat, könnyen taníthatóak, és szeretik, ha minden úgy történik, ahogy ők akarják. 

A Malacvédő Alapítványt két éve alapították, tagjai a szabadidejüket feláldozva segítik a malacokat. Eleinte csak néhány állatról gondoskodtak, volt, akiket ők maguk neveltek fel. Azóta már több mint húsz főre nőtt a létszámuk. Sokan közülük a nyugdíjas életüket töltik náluk, őket már nagy valószínűséggel senki sem fogja hazavinni. 

Tóth Anett azt meséli, divatos lett malacot tartani, és sokan azt hiszik, hogy nem nőnek nagyobbra egy kistestű kutyánál. Ez azonban nem így van, ha túletetik őket, villámgyorsan elérik akár a 100 kilót is, hiába törpemalac. Szaporítóktól olcsón hozzá lehet jutni, ez az oka, hogy időről időre egyre több malac kerül hozzájuk, akiknek megpróbálnak új otthont találni. 

Az alapítványnál azt mondják, az a legfontosabb, hogy az emberek merjenek segítséget kérni, és hogy ne a vágóhídon végezze az egykori házi kedvenc.

Ők is érző lények, mindannyiukat megviseli a környezetváltozás. Idekerülésük után van, hogy egy napig étvágyuk sincs, ami a malacoknál igen szokatlan. Ragaszkodnak a gazdájukhoz, sok szempontból olyanok, mint a kutyák. 

Anett, a gazdaasszonyuk azt mondja, ők mind nagyon hasonlóan viselkednek a kutyákhoz, tudnak szomorkodni, szenvedni, sírni és nagyon ragaszkodni az emberhez, aki szereti őket.

Ha a jövő nemzedékének vagy akár a mostani nemzedék egy részének meg tudjuk mutatni, hogy ők érző lények, vagy hogy akár csak abban az időszakban tekintsék őket érző lényeknek, amíg nem kerülnek tányérra. Őket azért nem rúgni, ütni kell. Nekik szívük van.