Fókusz

„Nem kértem gyerektartást, és azt sem, hogy a nevére vegye” – megtörte a csendet Solti Ádám szeretője és édesapja is

Kecsmár AlexandraKecsmár Alexandra

2022. május 10. 20:00

Solti Ádám édesapja és szeretője is megtörte a csendet. Néhány napja szinte csak arról szólnak a bulvárhírek, hogy a Barátok közt egykori színészének született egy kisfia, akinek nem a felesége, hanem egykori barátnője az édesanyja. 

Solti Ádám nemrég részletesen elmesélte, hogy az elmúlt években többször is megcsalta feleségét, Bernit, 2020-ban pedig teherbe is ejtette a nőt. Megkeresésünkre kisfiának édesanyja levélben válaszolt: 

„Köszönöm és megértem a média érdeklődését, de a kisfiam létezése óta egyszer sem fordultam a sajtóhoz, sosem volt vágyam szerepelni a médiában és ezután sem tervezem.

Érthetetlen számomra, hogy Ádám miért érezte szükségét annak, hogy ezzel a személyes ügyével a sajtóhoz forduljon. Az általa elmesélt történetet más szemszögből ismerem, azt én nem kívánom a nyilvánossággal megosztani.

Valóban született egy közös gyermekünk, akit egyedül vállaltam. Édesanyámtól és teljes családomtól kezdettől fogva sok segítséget kapva, szeretetben és biztonságban nevelem őt.

Kisfiam egy barátságos, kedves, nyitott, boldog Teremtmény, és ezért mindent megteszek, hogy ez így is maradjon.

Ádám megkeresésével egyedüli célom a gyermekem családi jogállásának tisztázása volt, hogy ne úgy nőjön fel, hogy "félig senkié"!

Nem kértem gyerektartást, és azt sem, hogy a nevére vegye.

Nem kommentálom számomra megdöbbentő és megalázó megnyilvánulásait.

Nem értem a celebek, influenszerek világát és ettől távol is akarok maradni.

Arra kérem, tartsák tiszteletben a magánéletünket, ezzel a témával kapcsolatban ez volt az egyetlen nyilatkozatom.”

Ádám több szempontból is ennek az ellenkezőjét állította a Blikknek. Szerinte a nő zaklatja őket, emiatt fordultak a nyilvánossághoz. 

Solti Ádámot az ország először 2010-ben az X-Faktorban ismerte meg. Édesapja, Solti Ferenc azt mondja, Ádám mindig is a lányok kedvence volt. Most attól fél, nehogy ez a karrierjébe kerüljön. 

Ádám édesapja egyébként jó kapcsolatot ápol az unokájával. Csodálatos kisfiúnak tartja, és az édesanyját is már régóta ismeri. Rendszeresen találkoznak is. 

Véleménye van a témáról? Szóljon hozzá a Facebookon!

#Fókusz#Bulvár#solti ádám#solti berni#megcsalás#szerető#rtl

Címlapról ajánljuk