Fókusz

Ikonoktól vettünk búcsút 2016-ban

Temesvári CsillaTemesvári Csilla

2016. december 27. 19:10

Nagy művészektől búcsúztunk 2016-ban, akik szebbé, gazdagabbá tették az életünket. Rájuk emlékezni nem kötelesség, hanem természetes, így talán életben tartjuk és tovább visszük mindazt, amit ők képviseltek, amit nekünk adtak művészetük által.

A hazai filmes és színházi világ idén búcsúzott Józsa Imrétől, Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznőtől, Kamondi Zoltán filmrendezőtől. Kertész Imre 87 éves korában, idén márciusban hunyt el. Esterházy Péter az ő temetésén, már súlyos betegen búcsúzott az egyetlen Nobel -díjas írónktól, aztán július 14-én ő is távozott.

 

 

 


A sportvilág olyan nagyságokat vesztett, mint Johan Cruijff háromszoros aranylabdás holland labdarúgó, és idén halt meg Mohammad Ali, boxlegenda, aki magát is a legnagyobbnak hívta.

 

 

 

Idén november 25-én, hunyt el Fidel Castro, a nemzetközi politikai élet egyik legmeghatározóbb személyisége is.

 

 

 

A magyar zenészek közül elvesztettük Somló Tamást, akit három hét múlva Laux József követett, aki az Omega és az LGT alapító tagja, a magyar zenetörténet meghatározó alakja volt.  
A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester Kocsis Zoltán novemberben halt meg, hatvannégy éves volt.

 

 

 

Idén januárban sokkolta a világot David Bowie halála, míg Prince ötvenhét évesen hunyt el.

 

 

 

És sajnos még karácsonyra is jutott egy rosszhír. December 25-én George Michael is távozott. Az énekes dalszerző mindössze ötvenhárom éves volt.

 

 

 


Január elsején hunyt el, 85 éves korában az egyetlen magyar Oscar -díjas operatőr, Zsigmond Vilmos.

 

 

 


Bud Spencer szép és teljes életet élt. Utolsó forgatásunk után egy évvel, június 27 –én hunyt el, nyolcvanhat éves korában.

 

 

 

2016-ban búcsúztunk Alan Rickmantől, Gene Wildertől, Anton Yelchintől, Kenny Bakertől, aki r2d2-t mozgatta a Csillagok háborúja című filmben, Michael Ciminotól, a Szarvasvadász rendezőjétől, Andrzej Wajda Oscar-díjas lengyel filmrendezőtől, Robert Vaughn amerikai színésztől, és néhány napja Gábor Zsazsától, a leghíresebb magyar hollywoodi sztártól.

 

 

 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

#Fókusz#adásrészletek#halálhír#prince#fidel castro#somló tamás#bud spencer#gábor zsazsa#rtl