A tiltott szerelem hajszolta a halálba a királynőt?

Virágh Orsolya

2016. szeptember 24. 20:00

Magyarország első szocialista szépségkirálynője volt, aki egy évig sem uralkodhatott. 1986. július 10-én öngyilkos lett. Hogy mi történhetett, az a mai napig rejtély, azok segítenek most megfejteni, akik a legközelebb álltak hozzá.

Fonyódon a mai napig áll az a ház, bár már többször átépítették, ahol annak idején Molnár Csilla a családjával lakott. A ház földszintjén üzemeltették az éttermüket, a felső szinten pedig szobák voltak.

 

 

Csilla édestestvérével a Budapesti Fegyház és Börtönben találkozunk. 17 vádpontban találták bűnösnek, először Ausztriában ült, de néhány éve Magyarországra szállították. Közel állt Csillához, másfél év korkülönbség volt köztük csupán. Jól emlékszik a napra, amikor meghalt a nővére. Attila még nem volt 15 éves akkoriban és ő is az étteremben segédkezett nyaranta, ahogy Csilla is.

 

   
Az elmúlt 30 évben sokféle elmélet született arról, hogy miért lett öngyilkos a szépségkirálynő. Egyes feltételezések szerint túl nagy volt rajta a nyomás, nem bírta elviselni az országos ismertséggel járó felhajtást. Mások szerint a szépségverseny nem változtatta meg őt egyáltalán. A szombati koronázás után 2 nappal például szőlőt szedni utazott az osztályával.

 

 

Szőcs Mihályné akkor már harmadik éve volt az osztályfőnöke és egyben matematika tanára is. Aranyos, kedves leányzó volt, átlagos tanuló – mesélte róla. A döntő után nem sokkal tengernyi elfoglaltsága miatt magántanuló lett, de ha ideje engedte, bejárt az órákra. Bárhol megfordult a világban az osztályfőnökének valami apróságot mindig hozott. Ragaszkodott az osztálytársaihoz is, kirándulni járt velük, éppen ezért a halála mindenkit letaglózott.

 

 

Csilla osztálya a halála után 1 évvel ballagott el. A tablójuk a mai napig ki van akasztva az iskolában, Csilla fotójával együtt.

Sonnenschein Kriszti ugyanolyan idős, mint Csilla, hozzá járt fodrászhoz. Azt meséli, hogy nem csapott nagy hűhót maga körül, szerinte nem a szépségkirálynő választás taszította az öngyilkosságba.

 

 

A szépségkirálynő választás előtti nyáron ismerkedett meg Futács Károllyal, aki akkor volt 36 éves, és egy fonyódi diszkót üzemeltetett. Nagy szerelem volt köztük, de Csilla édesapja tiltotta a lányát a kétszer olyan idős diszkó tulajdonostól.  

Károly szerint sem akart Csilla meghalni, csak figyelemfelhívásnak szánta a gyógyszereket. Csillát azóta sem felejtette el, a sírjához is kijár, a fotója pedig a halála óta, 30 éve van kirakva a szobájában. Bár azóta már többször megházasodott és gyerekei is születtek, mindenki tud egykori szerelméről.

 

 

A temetés után az édesanyja lezárta Csilla szobáját, senki nem léphetett be oda. Az öccse és az édesapja néhány hónappal később elköltözött Fonyódról. A férfinek új családja lett és gyerekei. Néhány évvel ezelőtt halt meg.

Csilla édesanyja azóta is egyedül él. És bár 30 év telt el lánya halála óta, ő sem kap választ arra a kérdésére, hogy 1986. július 10-én miért ölte meg magát.

 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!