2016. február 25. 18:50

Meghalt Psota Irén. A nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas, és kétszeres Jászai Mari díjas művész életének 87. évében hunyt el szívelégtelenségben. Barátai, pályatársai azt mondták róla, hogy fantasztikus nő és színésznő volt, akitől nemcsak a színészetet, az életet is megtanulták. Psota Irén 2009-ben, a 80. születésnapján lépett utoljára színpadra, akkor elbúcsúzott a közönségtől és azóta visszavonultan élt.

Ezek voltak az utolsó felvételek a Nemzet Színészéről még tavaly márciusban, amikor a 85. születésnapján tisztelői és kollégái szerenáddal köszöntötték, majd néhányan a lakásába is felmehettek.
A színésznő évek óta visszavonultan élt, imádott kutyájával. Barátai gyakran látogatták.

Szerednyey Béla nem csak játszott vele, de ő is rendezte utolsó színpadi munkáját. Azt mondja, olyan volt vele dolgozni, mintha az ember egy gránátot tartana a kezében, amit ha egy kicsit rosszul fog meg, azonnal robban.



A Madách Színház tagja volt, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében, álmában hunyt el február 25-re virradóra. Mindig is szeretett viccelni a halállal.



A bohókás, tüneményes díva generációjának egyik legmeghatározóbb művésze volt, aki már gyermekkorától a színészi pályára készült, eleinte édesanyja vezetéknevét felvéve, Dávid Irén néven játszott. Psota minden műfajban otthonosan mozgott. Szirtes Tamás az élet nagy ajándékának tartja, hogy többször is rendezhette őt és a munka alatt ő is rengeteget tanult tőle.
 
undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!