Kedden felhördült a világ Charlie Sheen vallomásán

Ásványi Eszter

2015. november 18. 18:00

Charlie Sheen vallomása megdöbbentette a világot. Az 50 éves színész kedden élő egyenes adásban vallott betegségéről, és megerősítette a napok óta terjedő hírt, miszerint HIV-pozitív, ráadásul a szeretők első hulláma már be is jelentette, hogy perelni fog.

A színész körülbelül négy évvel ezelőtt tudta meg, hogy HIV-fertőzött. Komoly fejfájásra panaszkodott, azt hitte agytumora van, és ekkor derült ki, hogy megfertőződött. A színész finoman szólva is, tivornyázó életet élt. Nem vetette meg a drogokat és az alkoholt sem, ráadásul rengeteg nővel létesített szexuális kapcsolatot. Soha nem titkolta életmódját, betegségét azonban már igen, arról csak néhányan tudtak. Többször meg is zsarolták, Sheen pedig dollármilliókat fizetett azért, hogy mindez ne derüljön ki.

Charle Sheen több volt barátnője is bíróság elé akarja állítani a színészt. Natalie Kenly és Bree Olson is azt állítja, hogy nem tudtak a színész állapotáról.



Azonban tisztázzuk, mit is jelent az, ha valaki HIV vírussal fertőzött. A HIV egy rendkívül ellenálló, gyorsan szaporodó vírus, amely az immunrendszert támadja. Alattomos, hiszen hosszú a lappangási ideje, és addig tünetet sem produkál. Akkor vezet az AIDS betegség kialakulásához, ha nem ismerik fel és kezelik időben.


undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!