VV Macit kiengedték a kórházból, de nagy kihívás elé néz

Dörmer Csaba

2015. január 28. 18:55

VV Maci visszatért a ValóVilágba. A hír csak részben igaz, de az mindenképpen pozitív, hogy a játék legsúlyosabb egyéniségét végre nem a kórházi ágyban látjuk szenvedni. Bár nagy fájdalmai voltak, Maci sokáig hősiesen viselte azokat. Társai azonban egyre jobban aggódtak érte.

 Hiába nem akarta, egyre rosszabbul lett, így január 12-én mentő vitte be a kórházba. Kiderült, hogy fájdalmait hasnyálmirigy-gyulladás és két epekő okozza. Amikor a villanővér és Istenes Bence meglátogatták, és elmondták neki, hogy a Való Világ számára véget ért, Maci sírva búcsúzott kamerán keresztül a társaitól.
 
Maci az intenzívre került, és infúziót kapott, amitől szerencsére csökkent a gyulladás. 2 hét telt el azóta, hogy bekerült. Most a saját lábán hagyhatta el a kórházat. A súlya ugyanis nagyon fontos szerepet játszik a gyógyulásában. 50kg-ot kell leadnia ahhoz, hogy megműthessék.
 
A Villába nem mehetett be, de a villanővér kalauzolásával bekukkanthatott a reality vezérlőjébe. Még sosem látta, hogyan rögzítik a villalakók életét. Aztán ablakon keresztül is beleshet a villába, ahogy ő fogalmazott, egykori élettársaihoz. Mosolyogva nézi őket és közben sóhajtozik.

Ma már nem éli meg kudarcként a kiesését, igyekszik mindennek a pozitív oldalát látni. Például azt, hogy végre van alkalma lányokkal ismerkedni. Több mint 400 levelet kapott az elmúlt napokban. Több mint 400 levelet kapott az elmúlt napokban. Mivel a Dr.Tóth adásában is többször került szóba a túlsúly, illetve annak káros hatásai, egyértelmű számára, hogy kihez kell fordulnia ahhoz, hogy fogyni tudjon, aki a következő képpen nyilatkozott Maciról:





 



 
Nemcsak azért szeretne fogyni, mert jól szeretne kinézni, hanem azért, mert csak így tudják megműteni az epekövét. Dr. Tóth Tamás szerint, az mindenképpen bíztató, hogy Maci már leadott 21 kilót, de a fennmaradó 50-től megszabadulni, ahogy ő fogalmaz, brutálisan nehéz lesz. Az elszántságnak viszont nagyon örül. Bár az egykori villalakónak fel kellett adnia az álmait, most rajta áll, hogy megmutassa a világnak, képes lesz leküzdenie önmagát, és ledobni felesleges kilóit.

 

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!