Linda és Balázs távoznak a Barátok köztből

rtl.hurtl.hu

2014. március 5. 17:30

Az elmúlt időszakban megszokhattuk, hogy az állandóság mellett mindig van sürgés-forgás a Barátok közt szereplőgárdájában. Munkácsy Kata és Aradi Balázs csak vendégként jönnek a Barátok köztbe, hiszen egy ideje már nem forgatnak a csapattal.



Balázs gimnazistaként került be a sorozatba. Azt mondja, élete egyik meghatározó időszaka volt ez, ami alatt rengeteget változott: megtanult kamera előtt dolgozni, kisebb színházi szerepeket is kapott, leérettségizett és kétszer is felvételizett a színművészetire, ahol az utolsó fordulóig jutott, de végül nem vették fel. Most ő döntött úgy, hogy 21 évesen távozik a sorozatból.

Kata korábban táncosként dolgozott. Másfél évvel ezelőtt vette át Bartha Zsolt lányának szerepét. Nagyon megszerette a barátok csapatát, de tudomásul vette a sorozat készítőinek döntését, hogy karakterét pihentetik.

Balázst mostanság az elektronikus zeneszerzés és zenei producerkedés foglalkoztatja, az elmúlt fél évben tanulta is ezt, de közben nem mondott le a külföldi terveiről sem. Kata pedig fogtechnikusi tanulmányait szeretné folytatni, utána pedig fogorvosnak szeretne tanulni.


undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!

Nézd vissza a Barátok közt epizódjait az RTL+-on!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!