Örömbomba: Hazamehettek a négyes ikrek
2014. január 13. 19:00
Adriennek és Lászlónak öt perc alatt négy gyermeke született. Ez azért is szenzációs, mert a picik természetes úton fogantak.
Lacus, Ádám, Kristóf és Balázs november 13-án látták meg a napvilágot a terhesség 29. hetében. Mivel a gyerekek születési súlya 990 és 1420 gramm között volt, így először az intenzíven, majd a koraszülött osztályon ápolták őket. Ott voltunk a családdal, amikor hosszú idő után haza engedték a piciket, ugyanis elérték a 2 kilós határt.
A négy hordozó indulásra készen, már csak a gyerkőcök hiányoznak, a csöppségek felöltöztetésében pedig egy kisebb hadsereg segédkezik.
A 30 éves anyuka lendülete hihetetlen, 2 hónapja egyetlen másodpercre sem áll meg, mégsem látszik rajta a fáradtság. Terhességét is aktívan töltötte, és most sem aggódik, hogyan fogják megoldani ezt az előttük álló igencsak nagy feladatot.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem