Fiú-lány gimnáziumok és híres diákjaik
2013. november 23. 20:00
Ódon falak mögött, csodabogarakként élő diákok. A legtöbben így képzelik el a fiú és leány gimnáziumok világát. Pedig a valóság az, hogy miniszterelnökök, híres színészek és tudósok kerültek ki ezekből az iskolákból.
Az esztergomi ferences gimnázium egyike azon kevés fennmaradt vallási iskolának, ahol kizárólag srácokat lehet látni a folyósokon. János atya, a bentlakásos gimnázium igazgatója szerint, az hogy nincsenek lányok az iskolában egyáltalán nem jelent hátrányt. A diákoknak így legalább nem tereli el semmi a figyelmét a tanulásról. A szigorú nevelés pedig igazán eredményesnek bizonyul. Pindroch Csaba, az ország egyik legsikeresebb színésze is az iskola diákja volt. Napi több órát kellett kötelezően tanulniuk és csupán heti kétszer volt alkalmuk meleg vízben fürdeni. Családjaikhoz pedig nagyon ritkán látogathattak haza.
Eötvös Lóránd, sőt még Teleki Pál és Antall József korábbi miniszterelnököknek is csak fiú osztálytársai voltak. De talán a legnehezebb azt elképzelni, hogy a két botrányhősnő, Lady Gaga és Paris Hilton is lányiskolában koptatta a padot, ráadásul ugyanabban. Náluk úgy tűnik, hogy a szigorú és erkölcsös nevelés nem vált be.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem