Nosztalgia az egykori Dschinghis Khan taggal
2013. augusztus 13. 19:00
Leslie Mándoki, a kísérletező zenész a ma élő leghíresebb magyar zenész-producer. Februári koncertje előtt München melletti stúdiójába látogathatott a Fókusz.
Olyan nagy nevekkel zenél több mint 10 éve, mint Al di Meola, Ian Anderson, Bobby Kimball, stúdiójában rögzített felvételt Phil Collins vagy Lionel Richie, legtöbben mégis a Dschinghis Khan alapítójaként ismerik. Az ingjén saját monogramját viselő Mándoki 1 hete 60, együttese, a Soulmates pedig 20 éves lett. A zenekar fennállásának jubileumát februárban budapesti koncerttel ünnepelte a banda.
Eddigi pályafutása során a saját dalaira a legbüszkébb, habár a Dschinghis Khan a ’80-as évek egyik legmeghatározóbb zenei stílusát hozta el nekünk:
„A Dschinghis Khan-nal 4 és fél millió lemezt adtunk el, jó volt, de feloszlattam, mert más felvételeket kellett készítenem. Jazz zenét.” – emlékezett vissza az egykori bandára Mándoki.

Lac kevésbé népszerű, ám szakmailag annál elismertebb kísérletező oldalát bizonyította a Tiger, a Jam vagy a Mándoki Trio. De nem maradhat ki a pályamérföldkövek közül az szöuli olimpiára írt „Korea” sem, melyet Csepregi Évával, alias Eva Sun-nal énekelt.
A legégetőbb kérdésre pedig, miszerint a bajusza a szexepilje, csak a következőket mondta:
A legégetőbb kérdésre pedig, miszerint a bajusza a szexepilje, csak a következőket mondta:
„Hát, nem tudom, abban az időszakban nőttem fel, amikor párthatározat volt arról, milyen hosszú bajszod lehet az érettségi előtt. Érettségi után megnövesztettem a hajam és a bajszom és sose borotváltam le idáig.” – reagált Mándoki a bajusza körül forgó hiedelmekre.”
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem