Egy édesapa drámai küzdelme gyermekeiért
2013. június 26. 19:00
2007. május 29., kedd. Ezt a dátumot soha többé nem felejti el Abai István. Munkából hazatérve üres lakást talált. Mongol felesége és három gyermeke akkor már repülőn ültek. Ulánbátorba tartottak, az asszony családjához.
Mint kiskorukban a ház előtt, úgy hintáztatta most is gyermekeit Abai István. Ez a játszótér azonban 10 ezer kilométerre van a férfi és a gyerekek otthonától, és a két jelenet között is 6 év telt el.
A férfi évek óta nem látta gyermekeit, és most is csak egy órára lopta ki volt felesége lakásából őket. István azt mondja, a nő családja megfenyegette, hogy megölik, ha nem viszi vissza Jennifert és Istvánt. A harmadik gyermekét, Szandrát el sem tudta hozni a lakásból. A zaklatott férfivel beszélgetni is csak lopva, egy épület sarka mögé bújva tudunk.
Évekkel később újra a Fókuszt hívta segítségül István. Gyermekei még mindig Mongóliában éltek, és annyira elmérgesedett a helyzet volt feleségével és annak családjával, hogy a kicsik nem tarthatták a kapcsolatot az édesapjukkal. István kameránk előtt hívta fel a kislányát, így hallhatta azt, hogy az akkor 13 éves Jennifert megverték, mert apjával telefonon beszél.

5 és fél év kellett ahhoz, hogy a hivatalos, jogi procedúra lezáruljon. Végre jogerős magyar bírósági ítélet szól arról, hogy a magyar állampolgárságú gyermek helye édesapjuknál, Budapesten van. Mostanra azonban a férfi volt felesége és annak családja nemcsak a mongol hatóságokat, hanem a Budapesten élő mongol közösséget is félrevezették, így Abai István ezért csak Lengyelországban kapott beutazási vízumot Ulánbátorba. Mindenre felkészült. Gyermekei papírjait, de még a korábbi rajzokat is magával hozta, így a legfontosabb kérdéseket tisztázni tudta.
Az igazságügy minisztériumban – ahol nem engedték be kameránkat - Istvánnak azt mondták: nem adhatnak kilépő vízumot a gyerekeknek, amíg a magyar állam hivatalosan nem kéri ki őket. A férfi hiába mondta, hogy ez megtörtént, nem fogadták el. Hivatalosan tehát nem lehet elvinni a gyerekeket. Más út pedig nincs.
Moszkváig, a hat órás repülőúton aztán újra és újra megrohanják az emlékek.
Moszkváig, a hat órás repülőúton aztán újra és újra megrohanják az emlékek.
Budapesten azonban már megint a határozott apuka, aki tudja, mit tegyen. István, Budapesten, a külügyminisztériumba indul, hogy újra beadja azt a kérvényt, amit már 6 éve is benyújtott, csak most a mongol hatóságok útmutatása alapján. Jól tudja, hogy három gyermeke számít rá, és ő megígérte, hogy soha nem adja fel.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem