Űrkaland lett a gyermekkori álomból
2013. május 30. 19:00
Zsombor élete nagy utazására készül, a világűrt vette célba, német állampolgárként először.
Az erdélyi származású fogorvos gyermekkorától kezdve pilóta szeretett volna lenni, de 20 évvel ezelőtt, gyenge látása miatt le kellett mondania álmáról. Nemrégiben azonban átesett egy szemműtéten, ami gyökerestül megváltoztatta az életét: elhatározta, űrhajós lesz. Az ehhez szükséges kompetenciákat pedig egy 2 éves kiképzés keretében szerzi meg, melyből 1 évet már teljesített.
Az űrutazás során ő a másodpilóta feladatát tölti majd be és mindössze ketten lesznek a repülőben. Az űrkaland kiindulópontja pedig a Karib-szigetek.
Zsombor, saját elmondása szerint fizikailag minden nap keményen edz, hogy formában tartsa magát: hol búvárkodik, hol lovagol. Csupán egy dolog miatt aggódik, az pedig a kedvezőtlen időjárási körülmények.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor jövő nyáron hivatalos asztronautává válik. Azt mondja, félelem egy pillanatig sincs benne, sőt, türelmetlenül várja, hogy az űrhajóján begyulladjanak a rakéták.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem