2012. április 20. 19:38

A VV győztes alig várta, hogy már a Villán kívül meghódíthassa szőke bálványát. Az imádott lánnyal addig kerülgették egymást, míg össze nem jöttek. Egy hónap együttjárás után Kinga sírva beszélt szakításuk okairól.

Egy ország aggódott Attila és Kinga létező, majd nem létező, majd nem annyira létező kapcsolatáért. A fiú többször is beszélt arról, hogy a játék után talán lehet valami komoly közöttük. Aztán a végére annyira megromlott a viszony, hogy a Fináléban már Csabának, Attila ellenfelének szurkolt Kinga. Pár héttel később aztán mégiscsak elcsattant egy csók. Az erről készült képet Kinga tette ki üzenőfalára, több kedves kommenttel.

Úgy tűnt Kingával végül mégis megtalálta a közös hangot, de ma már fordult a kocka. Talán a sok elutasítás miatt adta fel a fiú a harcot a lányért? Mindenesetre most úgy tűnik, Kinga vonzódik jobban Attilához. Attila azt mondja: a munkába temetkezik. Most például különleges találkozót szervez. 14 rajongót választ ki hivatalos oldalán és egy kerti partira beviszi őket a Villába. Azt még nem tudni, Kinga is ott lesz-e a meghívottak között. Attila azt mondja: ez a szerelem a Villában élt, oda való és a falakon kívül nemcsak élete, hanem Kinga iránti érzelmei is megváltoztak.

Könnyes szemmel, szűkszavúan beszélt Kinga Attiláról. Nagyon friss a rossz hír, hisz a lány nem így tervezte.

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!

Streamelj ValóVilág részeket az RTL+ Premiumon!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!