Exkluzív interjú a világhírű szintipop-duóval

rtl.hu

2011. november 22. 19:00

Többezres tömeg, a legnagyobb slágerek, magyar köszöntés és egy némaságra ítélt frontember – az Erasure immár harmadszor járt Budapesten.

A szintipop-duót alkotó Vince Clarke és Andy Bell a kilencvenes években aratták legnagyobb sikerüket. Azóta sem álltak le, 2-3 évente adnak ki újabb albumokat, most is legújabb nagylemezüket bemutató koncertjükkel jöttek el Magyarországra.

Clarke-ot az elektronikus zene nagypapájának is szokták nevezni. Ő volt a Depeche Mode alapító tagja, és a nyolcvanas évek elején a csapat első három dalát is ő írta – köztük a Just Can’t Get Enough-ot, még a klipben is szerepel. 1981-ben azonban otthagyta a Depeche Mode-ot, de most is tartja a kapcsolatot korábbi zenésztársaival.

Clarke később megalapította a Yazoo-t, Alison Moyet énekesnővel együtt. Legnagyobb sikerük a Don’t Go volt, a szintipop-történelem egyik alapműve.

A szintipop a szintetizátorról kapta a nevét, ebben a stílusban ugyanis ez a domináns hangszer.

Az Erasure 1985-ben alakult: akkor találkozott Clarke és Bell és kitalálták a nevüket is.

A legnagyobb Erasure-slágerek a 90-es években születtek, az Always, a Love to Hate You vagy az Abba-dalok feldolgozásai.

Az Erasure új albumának egyik dalához nem a duó készített klipet, hanem felkérték a rajongókat, ők tegyék meg ezt. A beérkezett pályázatokból néhány hét múlva kiválasztják a nyertes klipet.
undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!