Kintről üzent hadat Attilának Shadi
2011. november 21. 19:19
Ahogy a Villalakók mondják: bár Esztert kidobták az ajtón, ő visszajutott az ablakon. Nem is akármekkora lendülettel. Erejét ezúttal Shadin tesztelte, akinek esélye sem volt a túlélésre. Végül kintről még üzent egy utolsót Attilának.
SHADI: „Ez csapda volt. Én áldozat vagyok”
Eszter beváltotta ígéretét. Hiába dobták ki az ajtón, ő visszamászott az ablakon. Hiszen az ügyvédnő másodszorra is elképesztő győzelmet aratott párbajellenfelén, ezúttal Shadin.
Eszter beváltotta ígéretét. Hiába dobták ki az ajtón, ő visszamászott az ablakon. Hiszen az ügyvédnő másodszorra is elképesztő győzelmet aratott párbajellenfelén, ezúttal Shadin.
Eszter még a kiválasztás előtt Attilával szövetkezett, akivel eddig ki nem állhatták egymást. A megállapodás az volt, hogy ha a többség őt választja ki, és ő Shadit viszi ki párbajra, akkor Attila garantálja neki az édes életet a Villában.
Kihíváskor döntését Eszter azzal indokolta, hogy szerinte Shadi nem tiszteli a nőket. Azonban a fiú szurkolóinak legalább a 80 százaléka nőnemű.
Kihíváskor döntését Eszter azzal indokolta, hogy szerinte Shadi nem tiszteli a nőket. Azonban a fiú szurkolóinak legalább a 80 százaléka nőnemű.
Előző párbajához képest már úgy tűnik, kevésbé utálják bent Esztert. Még Seherezádé is mellette szólalt fel. A Villába azonban még mindig kevesen várták vissza. Ugyan Péter és Attila is megígérte, hogy kiállnak mellette, Péter azonban Shadi nevét mondta amikor Lilu megkérdezte, hogy kit várnak vissza, és Attila sem állt ki egyértelműen Eszter mellett. De végül megint az ügyvédnő mehetett vissza.
Negyvenöt nap után Shadi végre újra találkozhat barátaival és szeretteivel, Eszter pedig csak annyit üzen villatársainak: Na, ki lesz a következő?
Nézze meg a Fókusz riportját!
Nézze meg a Fókusz riportját!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem