Eltűnt sportoló nyomában a Fókusz

rtl.hu

2011. június 14. 20:10

Immár több mint 2 hete, hogy nyoma veszett a 120-szoros válogatott kosarasnak. Az okokról csak találgat a család, Orosz Lászlónak a Fókuszon keresztül egyik legjobb barátja üzent.

2011.06.14.

A kétségbe esett feleség 3 három hete semmit nem tud eltűnt férjéről. Aki pedig támasza a bajban, Puskás Artúr, Orosz László egyik barátja.

A 13-as mezben játszó Benőként ismert Orosz Lászlót május 27-én látták utoljára. Soproni otthonából autóval távozott, a mobiltelefonját nem vitte magával. Csütörtökön az autót megtalálták a Soproni-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén, de az egykori kosaras kilétéről senki nem tud semmit.

A Sport Klub készítette néhány hónappal ezelőtt felvételt. Orosz László, mint szakértő vett részt egy kosárlabda mérkőzés közvetítésén. A 120-szoros válogatott kosaras éveken át a Kaposvári Kosár Klub csapatkapitánya volt, de tavaly tavasszal a klub nem hosszabbította meg a szerződését, mert már nem úgy teljesített a pályán, ahogy azt elvárták tőle. Sokan úgy gondolják a kosaras mélyrepülése akkor kezdődött.

A kosaras másik nagy szenvedélye a motorozás, éppen ezért egy motoros boltot nyitott a feleségével és egy házaspárral közösen. Benő főleg a rendelésekkel foglalkozott, de olykor eladóként is besegített. Volt egy másik terve is, éttermet szeretett volna nyitni, ezért a közelmúltban még a szakácsmesterséget is kitanulta. A sport befejeztével tehát úgy tűnt, hogy új célokat talált, amiben az ismerősei szerint jól érezte magát.

Első házasságából három gyereke született. Ismerősei szerint a válás nagyon megviselte, talán ezért szakította meg a családjával a kapcsolatot. Nem sokkal a válása után Kaposvárról Sopronba költözött, és feleségül vette autóbalesetben elhunyt legjobb barátja, a válogatott center Horváth Zoltán özvegyét. Sokan nem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot, de ehhez valószínűleg nincs köze az eltűnésének.

Hogy miért nem ad magáról életjelet, azt mindenki csak találgatja. Orosz Lászlót családja és barátai hazavárják.

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!