Alekosz szülei már választottak fiúknak mátkát

rtl.hu

2011. május 27. 20:20

Alekosz döntéskényszerben, szülei viszont nagyon jól tudják, kit kellene választania. A Fókusz megtudta, melyikük áll Olga illetve Veronika oldalán, és az is kiderült, miért kap majd fejmosást Alekosz, ha végre hazatér.


Alekosz lezárt szívének lakatját, mindössze egy kulcs nyitja, jól tudta ezt mind a 16 hölgy, akik nemcsak egymás ellen, hanem a görög hősszerelmesért is harcoltak az elmúlt 3 hétben.

A csajok küzdelmét a vőlegényjelölt szülei is aggódva figyelték, és a hölgyek tettei, mondatai mögött néha hátsó szándékot sejtettek. Sajnálják, hogy ilyenkor nem tudtak segíteni fiúknak, de az édesapa szerint Alekosz sok mindenre rájött, így e téren is jól vizsgázott.

Alek úriemberként vett részt a randevúkon, és semmi jóból nem maradt ki.

Miután eldöntötte, kivel engedi szabadon boldogságának narancssárga madarát, két fontos beszélgetés is vár rá.

A műsor előtt mindkét döntős lány komoly szándékokról beszélt. Feleségül mennének a fiúhoz.

Vasárnap egy lány a pokolban, egy viszont a mennyben érezheti magát. Alekosz pedig már kamerák nélkül mutatja meg választottjának, hogy milyen is a szerelem a legfölsőbb szinteken.
undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!