Zöld Oscart érdemelt a világutazó amazon

rtl.hu

2011. február 23. 21:08

Sok országban csak két lábon járó angyalként emlegetik. Jane Goodall minden erejével azért küzd, hogy felnyissa az emberek szemét. Az ő életéről szóló dokumentumfilm első helyezett lett egy nemzetközi filmfesztiválon.

Elpusztítunk mindent, ami él és mozog, még azt is, ami értünk, emberekért van. Jane Goodall azonban felvette a harcot és minden erejével azért küzd, hogy felnyissa az emberek szemét: addig kell változtatnunk, amíg nem késő.

Jane évente 300 napot utazik szerte a világon. Nemrég egy német forgatócsoport egy éven át volt a nyomában, hogy megörökítse azt az emberfeletti munkát, amit Jane végez.

Minden 1960-ban kezdődött, amikor Jane úgy döntött, hogy valóra váltja legnagyobb álmát és Angliából Tanzániába költözik. Több, mint 20 évet töltött Tanzániában, ahol a vadonélő csimpánzok viselkedését tanulmányozta. Ő volt az, aki elsőként bebizonyította, hogy a csimpánzok is használnak eszközöket, sőt, az emberhez hasonló az érzelmi világuk.

A 76 éves antropológus azt mondja, hogy a munkájához a gyerekek adják a legnagyobb erőt, mert ők a legfogékonyabbak az ő üzeneteire. Munkájának sikerét az is mutatja, hogy egyre többen csatlakoznak a Rügyek és Gyökerek mozgalomhoz, amit azzal a céllal hozott létre, hogy a fiatalokat megismertesse a környezettudatos életmóddal.

A Janeről szóló dokumentumfilm első helyezett lett egy nemzetközi filmfesztiválon néhány napja. A díjat a szakma – a rangja miatt - Zöld Oscarként emlegeti.

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!