2011. január 25. 19:23

Összegyűjtöttünk néhány olyan ikont, aki viszonylag későn vágott bele élete nagy álmába és döntött úgy, hogy belőle bizony énekes lesz.

HOBO: A zenének lélekből kell jönnie

Ha a színpadon Hobo éppen blues-t üvölt, vagy egy tehetségkutató show-ban Tabáni István csal elő könnyeket érzelmes előadásával, akkor majdhogynem tuti a siker. A közönséget nem érdekli az, hogy mennyi idős a művész, az pedig végképp nem, hogy kedvencük hány évesen kezdte el a szakmát.

Földes László 32 évesen állt először színpadra, a legendás Hobo Blues Band énekeseként. Hobo egy zágrábi Rolling Stones koncert után hozta meg ezt a döntést. 1978 áprilisában egy Lajos utcai kocsmában megalakította első és egyben utolsó zenekarát.

Fél év múlva a Hobo Blues Band az ország egyik legizgalmasabb együttese lett. A költő-zeneszerző mindössze egy hétig járt énektanárhoz, amit tud, azt mind saját magának köszönheti - mondja. Az együttes több mint 3000 koncerten van túl és 27 cd-ét adtak ki.

Susan Boyle, a britek leghíresebb háziasszonya 45 évesen a semmiből egyenesen az egekbe emelkedett a tv-show-nak köszönhetően. Soha nem tanult énekelni, mégis az egész világ megismerte a hangját. Most jelent meg első önálló lemeze, amellyel máris megdöntött egy rekordot: az „I dreamed a dream”, azaz „Álmodtam egy álmot”, a világ legnagyobb példányszámban előrendelt albuma lett.

Az átható tekintetű James Blunt első lemezét 32 évesen dobta piacra. Blunt őrmester nem készült sztárnak ugyanis évekig hivatásos katona volt. Amikor éppen nem fekvőtámaszozott vagy latrinát takarított, akkor pengetett és énekelgetett a katonatársainak. James Blunt későn kezdte, de hihetetlen hamar befutott. Ma már a világon mindenütt teltházas koncerteket tart. A sikítozó tini lányok Blunt szövegeit kívülről fújják, az életkora senkit sem érdekel.

Tabáni István pályafutása 3 éve kezdődött. István 30 éves volt, amikor megnyerte a Csillag születik című műsort. Tabáni teremőrként kezdte, ma is a szerény emberek közé tartozik. Nem érdeklik a külsőségek, nem vezet autót és még mindig a szülei csepeli lakásában él. István népszerűsége a show után is töretlen. 33 éves kora ellenére bírja a strapát. Tavaly rengeteget koncertezett idehaza és külföldön. Tavaszra és nyárra szinte minden hétvégéje foglalt. Öröm számára az is, hogy jól fogynak a lemezei is.

30-asok figyelem! Mint a példa jól mutatja, az idősebbek is elkezdhetik és sikeresek is lehetnek. Aki úgy gondolja, semmi sem késő, ideje beszerezni egy jó ének- és tánctanárt, hiszen a színpadon nem csak a kor számít, hanem a szorgalom és a veleszületett tehetség.

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!