Fókusz

Váratlan Villakonfliktusok

rtl.hurtl.hu

2010. december 10. 18:31

Eddig Alekosz és Olivér csapta a legnagyobb balhét a beköltözés óta. Felkerestük családjukat és barátaikat, akik megfejtették, hogy miért tört ki a botrány.


16 nap. Ennyi ideje nem látták családjukat, szeretteiket. Az alig több mint két hét első hallásra nem tűnik soknak, ám a bezártság miatt sokan már most kimutatták a foguk fehérjét. Mivel a Villából nincs hova menekülni a megszoksz vagy megszöksz stratégia nem működik, pláne ha a vehemens egyének inkább a harcra voksolnak.

Olivér pár napja teljesen kikelt magából, és az eddig felgyülemlett feszültséget a törtető Éván vezette le. Olivér barátai szerint az volt a legnagyobb baj, hogy Éva nem foglalkozott a fiú dühkitörésével, és csak nevetett az egészen.

Olivér nem szegte meg a Villa szabályát, hiszen véleménynyilvánítását tettek nem követték. Bármilyen fizikai erőszak azonban kizárással jár. Fizikai bántásról egyelőre nincs szó a Villában, ám szóbeliről annál inkább.

Alekosz sem köntörfalazott. Őszintén leírta, hogy mi a véleménye a naív szőkeségről, amin Zsófi elsírta magát.

Alekosz szülei és Olivér barátai is azt mondják, hogy nem a bezártság miatt voltak a konfliktusok. A két villalakó a való életben is így reagált volna hasonló helyzetben. Éva és Olivér viszont ma rájött arra, hogy a megszoksz stratégia jobb megoldás. Ma kibékültek egymással, hiszen tudják, hogy még jópár hétig akarva, akaratlanul is egy fedél alatt kell lakniuk.

Nézze meg a Fókusz riportját!


#Fókusz#rtl#villa#konfliktus#való világ#agresszió

Címlapról ajánljuk