Cozma játékostársai még félelemben élnek

rtl.hu

2009. október 9. 17:22

Hónapokkal a tragédia után felkerestük a szülőket, a játékosokat, és az egyik gyanúsított családját.


Megússzák, vagy nem? Már nyolc hónapja várja a választ a kérdésre a magyar és a román közvélemény. Marian Cozma gyilkosairól van szó, akikre – legalábbis a szurkolók szerint – semmit sem tud rábizonyítani a rendőrség.

Nyolc hónap. Ennyi idő telt el Marian Cozma meggyilkolása óta. Amely körül óriási a csend. Most az egyre szövevényesebb ügy nyomába eredünk. Romániában a halálra szúrt játékos máig sokkhatás alatt álló szüleit, Enyingen az egyik gyanúsított megtorlástól tartó családját, Veszprémben pedig a még most is félelemben élő játékostársakat kerestük meg.

A sportcsarnok előtt nemsokára egy három méter magas szobrot fognak felállítani, amely Marian Cozmát ábrázolja majd. A műalkotás már létezik, igaz kicsiben. Mihály Gábor szobrászművész mutatja meg nekünk a majdani Cozma-szobor kicsinyített mását. A bronzból készült alkotás a szurkolók közadakozásából készül el. Eddig négy és fél millió forintot adtak össze a rajongók.

Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!