Riportjaink

3:29
FókuszFókusz Anno: 86-ban a Queen előzenekaraként léptek először a közönség elé
2020. augusztus 10. 18:03

Fókusz Anno: 86-ban a Queen előzenekaraként léptek először a közönség elé

Az egész világon sincs túl sok zenekar, aki a legendás Queen és Freddie Mercury előtt léphetett fel, Magyarországon pedig csupán egyetlen egy ilyen van. A Z’Zi Labor frontembere 12 évvel ezelőtt mesélte el nekünk, hogy mivel dobálták meg őket ezen a bizonyos koncerten, majd mekkora tapsot kaptak pár perccel később, amikor megjelent az asszonykórus is a színpadon. Később mégis szakított velük az együttes.
6:45
FókuszA középkor óta nem fordult elő, hogy eltűnt egy király!
2020. augusztus 7. 20:03

A középkor óta nem fordult elő, hogy eltűnt egy király!

A protokollszakértő szerint I. János Károly királynak volt néhány alapos oka, hogy még idejében kereket oldjon országából, bár lássuk be, hogy egy királytól azért ezt nem várná az ember. És ez nem mese, hanem napjaink valósága. I. János Károly többször is hibázott, túl sok kenőpénz fogadott el, akkor vadászgatott amikor a népe megszorításoktól szenvedett, és még a szeretőjét is magával vitte a luxusutakra.
2:57
FókuszMeghalt egy rab a sátoraljaújhelyi börtönben, emberölés miatt nyomoznak
2020. augusztus 7. 19:56

Meghalt egy rab a sátoraljaújhelyi börtönben, emberölés miatt nyomoznak

Intézkedés közben meghalt egy rab a sátoraljaújhelyi börtönben – az ügyészség emberölés miatt nyomoz. A férfi családja pedig nem érti mi történhetett, hiszen a férfi jövőre szabadult volna. Elsősorban lopásért és hasonló bűncselekményekért ült már évek óta. A Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint, a férfi őrjöngött, miközben intézkedtek vele szemben, aztán elvesztette az eszméletét és nem tudták újraéleszteni.
6:52
FókuszHibrid oktatás: mi várhat ránk ősztől?
2020. augusztus 7. 19:07

Hibrid oktatás: mi várhat ránk ősztől?

A koronavírus-járvány miatt sok minden megváltozott az oktatásban, és akár már szeptemberben megtörténhet az, hogy egyik napról a másikra kell átállni az otthoni vagy digitális oktatásra. Előfordulhat, hogy lesz olyan időszak, amikor otthon tanul a gyerek, aztán olyan is, hogy az iskolában. Hogy ez pontosan mennyire érintheti a szülőket, mekkora feladat hárulhat rájuk, és mi is az a hibrid oktatás, a következő riportból kiderül.
5:12
FókuszNemi erőszakkal és tettlegességgel vádolja egy nő Kulcsár Edina férjét
2020. augusztus 7. 19:00

Nemi erőszakkal és tettlegességgel vádolja egy nő Kulcsár Edina férjét

A volt szépségkirálynő, Kulcsár Edina férjét azzal vádolja egy nő, hogy megerőszakolta és meg is verte. Edináéknak a szomszédaik írták meg üzenetben, hogy milyen pletyka terjed Csutival kapcsolatban. Szabó András, vagyis Csuti a Fókuszban reagál a vádakra, azt állítja, hazugság az egész. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az ismeretlen nőnek szakember segítségére lenne szüksége.
0:31
FókuszElőzetes: A húsz éveseké a világ a budapesti tömegközlekedésben?
2020. augusztus 7. 12:00

Előzetes: A húsz éveseké a világ a budapesti tömegközlekedésben?

Van, aki túl fiatalnak tartja őket és bizalmatlan, fel sem száll arra a járműre amit Orsi, Fanni, Enikő vagy Dániel vezet, és akad aki puszikat és bókokat dobál, integet és meg is köszöni az utat. Miért lesz egy lány a húszas évei elején villamos, troli, vagy buszvezető? És hogy mer egy húsz éves srác egy egész metrószerelvényt irányítani? Fókusz Plusz szombat este a Híradó után!
1:48
FókuszMa van a 75. évfordulója a hirosimai atombomba támadásnak
2020. augusztus 6. 19:55

Ma van a 75. évfordulója a hirosimai atombomba támadásnak

1945. augusztus 6-án 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel vakító kékesfehér fény lobbant a japán város fölött, majd mennydörgés következett és gombafelhő szökött az ég felé. Az áldozatok pontos számát a mai napig nem lehet tudni, a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel. Sokan nem is a robbanásban vesztették életüket, hanem annak következményében. Tűzvészt, épületomlást, lökéshullámokat és rádióaktív sugárzást okozott a bomba. Aki túlélte a támadást, az a mai napig tisztán emlékszik a történtekre.
0:53
FókuszAz év legédesebb magyar vígjátéka érkezik a mozikba
2020. augusztus 6. 19:46

Az év legédesebb magyar vígjátéka érkezik a mozikba

Minden bizonnyal az év legédesebb vígjátékát láthatják szeptembertől a mozikban a nézők. A film főszereplője, Dóra, akit Kerekes Vica alakít, cukrászként dolgozik és az üzlete a mindene. A sütimenyország azonban keserű jövő elé nézhet, ha a tulajdonos nem szerez hirtelen nagyon sok pénzt. A történet tehát nem csak a tejszínhabról fog szólni. Lesz benne szerelem, hazugság, küzdelem és jó sok nevetés is, amit szeptember 10-től láthatnak a nézők a mozikban.
8:09
FókuszA Spanyolországból beutazóknak péntektől, 14 napos karanténba kell vonulniuk
2020. augusztus 6. 19:30

A Spanyolországból beutazóknak péntektől, 14 napos karanténba kell vonulniuk

Módosultak az utazási korlátozások, a magyar hatóságok péntektől Spanyolországot zöldről sárga kategóriára módosították: ez azt jelenti, hogy az innen beutazókra a határon egészségügyi ellenőrzés vár és 14 napos karanténba kell vonulniuk. Kivételt csak az jelent, ha valaki a hazautazást megelőző 5 napban 48 óra időeltéréssel elvégzett negatív koronavírus- tesztet tud felmutatni. A sárga jelzésű országból érkezők az első negatív tesztet követően elhagyhatják a karantént. A magyar hatóságok folyamatosan figyelemmel követik a koronavírus járvány terjedését. Az országok besorolását hetente felülvizsgálják, és ha szükséges módosítják. Vörös ország marad továbbra is Ukrajna, Törökország, Montenegró, Albánia, Bosznia, Koszovó, Moldova, Észak- Macedónia, Fehéroroszország, Dél- Amerika és Ázsia legtöbb, továbbá Afrika és Óceánia összes országa.
6:08
FókuszAz már nem is igazi orvos, aki bikinis képet posztol magáról a közösségi oldalán?
2020. augusztus 6. 19:18

Az már nem is igazi orvos, aki bikinis képet posztol magáról a közösségi oldalán?

Hatalmas felháborodást váltott ki világszerte egy érsebészeti szaklap kutatása, amiből az derült ki, hogy a civil emberek szemében az nem is igazi orvos, aki bikinis képet posztol magáról a közösségi oldalán. Mára ellepték az internetet a #medbikini-s képek, és rengeteg doktor és doktornő tölt fel fürdőruhás fotót. Szerintük ugyanis nem a fehér köpeny teszi az orvost hitelessé. A szaklap most hivatalosan is elnézést kért mindenkitől a kutatás és a megjelenés miatt.  
4:26
FókuszKözeli ismerősét gyászoló magyar nő beszélt a bejrúti állapotokról
2020. augusztus 6. 19:05

Közeli ismerősét gyászoló magyar nő beszélt a bejrúti állapotokról

Bejrútban a keddi robbanás után harminc órával is találtak túlélőt és tovább kutatnak a romok alatt. Pénteken indul a katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánított városba a Debreceni Egyetem különleges orvos- és mentőcsoportja, egy hétig segítenek majd. A Fókuszban most egy Bejrútban élő, közeli ismerősét gyászoló magyar nő is megszólal. A robbanás következtében az ügyvédként dolgozó férfi irodája szinte eltűnt. Tegnap még reménykedtek, hogy a férfit életben találják.
5:15
FókuszVÁSÁRY ANDRÉ: Ahhoz, hogy önmagunkat elfogadjuk, belül kell rendet tennünk
2020. augusztus 6. 18:09

VÁSÁRY ANDRÉ: Ahhoz, hogy önmagunkat elfogadjuk, belül kell rendet tennünk

André azt mondja, azt még szoknia kell, hogy időnként igazításra szorulnak rakoncátlan tincsei, ám ezt cseppet sem bánja. Élvezi, hogy még ha egy kis segítséggel is, de végre neki is van dús hajkoronája. A szopránénekes egyébként a karantén alatt döntött úgy, hogy változtat külsején és életmódján, és intenzív sportolásba kezd. Korábban sem volt az az otthonülős típus, a kényszerpihenő alatt azonban beleadott apait, anyait.
5:34
FókuszVásáry André nemcsak külsőleg változott meg a karantén ideje alatt
2020. augusztus 6. 18:00

Vásáry André nemcsak külsőleg változott meg a karantén ideje alatt

Vásáry Andrét 11 évvel ezelőtt a Csillag születik című műsorban ismerte meg az ország. Jól tudta, a reflektorfényben elsősorban a tehetség és a produkció számít, ő mégis aggódni kezdett megritkult haja miatt. Korábban soha nem gondolta volna, hogy megviseli az idő előtti kopaszodás – aggályait persze az emberek felé még véletlenül sem mutatta ki. Az Andréval készült interjút itt nézheted meg hosszabban.
4:32
FókuszA Fókuszban megszólal az a férfi, aki napokig volt élet-halál között koronavírus-fertőzés miatt
2020. augusztus 6. 16:44

A Fókuszban megszólal az a férfi, aki napokig volt élet-halál között koronavírus-fertőzés miatt

A tizenhét napból, amit lélegeztetőgépen töltött szinte semmire sem emlékszik. Az ötvenkét éves férfi, aki a koronavírus-fertőzés miatt napokig volt élet-halál között most mindenkinek köszöni, aki szerte a világban imádkozott érte. Sokat fogyott, még mindig érzi, hogy nincs a régi formában, de fontosnak tartja, hogy elmondja mi történt vele.
6:23
FókuszFókusz Anno: Történet egy fiúról, aki nem ismer lehetetlent
2020. augusztus 6. 16:13

Fókusz Anno: Történet egy fiúról, aki nem ismer lehetetlent

Fókusz Anno rovatunkban 2012-ig ugrunk vissza az időben. Egy nagyon megható történetet vettünk elő, ami egy fiúról szól, aki nem ismer lehetetlent. És egy anyukáról, aki soha nem ingott meg a gyermekébe vetett hitében és szeretetében. Na meg egy kutyáról, aki hűségével és jó látásával mindig a fiú mellett állt. És akinek sokak szerint szintén járna a diploma. A riport óta Zsolt elvégezte a mesterképzést, megírta a nagy doktoriját, és jogászként helyezkedett el. És nemrég elvégzett egy masszás képzést is.
5:45
FókuszBajba került az egykori X-Faktoros, Hujber Dávid
2020. augusztus 5. 19:09

Bajba került az egykori X-Faktoros, Hujber Dávid

Hujber Dávid a 2019-es X-Faktor egyik különleges és megható története volt: a 26 éves férfinak annyira rossz állapotban volt a szemüvege, hogy a mentor pártfogásba vette, miután meglepődött, hogy milyen jól énekel. A férfi elmesélte, hogy az X-Faktor válogatója óta 120 ezer forintra bűntették meg, amiért jogosítvány nélkül vezetett. Tudja, hogy nagyot hibázott, de az apró faluban nagyon ritka a buszközlekedés. Évek óta tervezi, hogy letenné a jogosítványt, de esélyét sem látja, hogy annyi pénzt össze tudjon gyűjteni, amennyit az oktatónak kellene adni.
4:12
FókuszSEGÍTSÉGET KÉR: Azt hitte, hogy ki tudja fizetni a büntetés összegét, sajnos nem így lett!
2020. augusztus 5. 18:42

SEGÍTSÉGET KÉR: Azt hitte, hogy ki tudja fizetni a büntetés összegét, sajnos nem így lett!

Szegény ember nem hibázhat, nem szeghet szabályt, mert akkor aztán akár végzetes bajba is sodorja magát! Így érzi most magát Dávid is, akit az X-Faktorban ismerhettünk meg, ő az, akinek Gáspár Laci új szemüveget ajánlott fel. Nem elég, hogy Dávid hibázott, a koronavírus miatt munkája sem volt, de még édesanyját is elvesztette. A teljes riport visszanézhető: ITT!
6:06
FókuszKaribi hangulat és a séfeket lenyűgöző szépségkirálynő a Konyhafőnökben!
2020. augusztus 4. 19:45

Karibi hangulat és a séfeket lenyűgöző szépségkirálynő a Konyhafőnökben!

Konkoly Ági szépségkirálynőből Konyhafőnök rajongó lett. Most pedig versenyző, hiszen Ági az első akadályt sikerrel vette. De a Konyhafőnökben nemcsak az étel stílusa, ízvilága számít, hanem azé is aki főzi. Armando pillanatok alatt igazi karibi hangulatot varázsol a séfek elé. Hiába, ilyen ez a latin-amerikai virtus. Igaz, ragadt rá már a magyar mentalitásból is bőven, hiszen Armando 2013 óta Magyarországon él.