Riportjaink

4:06
Fókusz
2021. november 19. 19:15

A pottyantás szabadsága – ma ünnepeljük a WC világnapját

A középkorban gyakorlatilag ott könnyítettek magukon az emberek, ahol csak tudtak, otthon pedig bilit és vödröt használtak, amelyek tartalmát az utcára löttyintették. A fejlődő országokban az illemhelyiség hiánya, a szennyvízkezelés és a szennyvízelvezetés a mai napig égető probléma, ezért is jött létre a WC világnapja, amit a WC Világszervezet elnöke, Sim Jack kezdeményezett. Ma a világon ugyanis több mint két és félmilliárd ember él illemhely nélkül.
4:24
Fókusz
2021. november 19. 19:10

Ausztria a legszigorúbb intézkedésekkel harcol tovább a vírus ellen

Hétfőtől 10 napos országos zárlat kezdődik Ausztriában. Pedig nyugati szomszédunknál 65,1 százalékos a teljes átoltottság. Összehasonlításul ez Magyarországon 59,2 százalék. Az osztrák kancellár azt is bejelentette, hogy februártól megpróbálják kötelezővé tenni a védőoltást, a világon az első országként. A járványügyi szabályok szombattól nálunk is szigorodnak. Szombattól ismét kötelező lesz a maszkviselés a zárt helyiségekben, bevásárlóközpontokban, a postákon, színházban, moziban vagy sportrendezvényen.
0:31
Fókusz
2021. november 19. 13:22

Előzetes: A kábítószer rabságából egy új élet felé

A kábítószer rabságában éltek, megjárták a poklok poklát, majd a legnehezebbre vállalkoztak. Újra megszülettek és embertelen kitartással teljesen elölről építették újjá az életüket. Norbert, Ádám és Péter kíméletlen őszinteséggel mesélnek, hogyan szűntek meg létezni a drogoktól, milyen drasztikus döntést kellett hozniuk, miken mentek keresztül az újrakezdésért és hogyan segítenek most másokon. Mikor van még visszaút és milyen átmenni rajta? Szombaton este a Fókusz Pluszban.
5:45
Fókusz
2021. november 18. 18:59

Nem akar visszamenni édesapjához Szaffi a bírósági kényszer ellenére sem

A hét és fél éves Szaffinak holnap kellett volna elbúcsúznia az anyukájától, és elköltöznie Magyarországról Svédországba az apukájához. A svéd-bangladesi férfinek ítélte ugyanis a bíróság azután, hogy az anyukája hazaköltözött a szerinte bántalmazó férfitól Szaffival együtt. A kislány nem akar visszamenni apukájához, mert azt mondja a férfi bántja őt is. A svéd és a magyar bíróság mégis elszakítaná magyar anyukájától és iskolájától.
4:23
Fókusz
2021. november 17. 19:05

Cserpes Laurát a szülei tanították meg arra, hogy mindenért keményen meg kell küzdeni

Cserpes Laurát láttuk már víziló bőrben, vagy a Keresztanyu szexi titkárnőjeként, de 2011-ben még a Mátyás király téren is feltűnt. Sokszor megkapta azt a bélyeget, hogy jómódú családja miatt, ezüsttálcán kínál neki mindent az élet. Hogy gazdag szülei vásárolták be a popiparba. Az énekesnő viszont azt mondja, szüleitől pont hogy azt tanulta, hogy mindenért keményen meg kell küzdeni. A Cserpes család most először, a Fókusznak adott interjút.
5:01
Fókusz
2021. november 17. 17:01

Egy család, ahol mindhárom gyerek koraszülötten jött világra

Magyarországon évente 90000 gyermek jön a világra, akik közül több mint 8000-en jóval idő előtt érkeznek. Ők a koraszülöttek, akik a 37. terhességi hét előtt látják meg a napvilágot. Nagyjából 1300-an még a másfél kilós születési súlyt sem érik el. A Szmoleniczki család mindhárom lánya extrém kis súllyal született. Ma már teljesen egészségesek, ám november 17-én, a Koraszülöttek Világnapján minden évben megemlékeznek arról, hogy ők mindannyian mennyire különlegesek.
4:34
Fókusz
2021. november 16. 19:15

Egy győri családi ház garázsában bújik meg az ország egyik legnagyobb Simson-gyűjteménye

A keletnémet motorgyártás legendás robogója, a Simson mára kezd oldtimerré válni. Boldogan éli nyugdíjas éveit, lassan 20 éve már, hogy bezárt a gyár, és a Simson egyre ritkábban kerül be a hírekbe. Legutóbb akkor, amikor augusztusban az M3-ason egy 78 éves idős úr Simsonján vígan motorozott, természetesen a forgalommal szemben. Most sokkal szelídebb dolgokról lesz szó. Egy győri családi ház garázsa ugyanis csodákat rejt. Az ország egyik legnagyobb Simson-gyűjteménye bújik meg itt.
4:19
Fókusz
2021. november 16. 19:10

Atomtámadás ellen is védett volna az a titkos bunker, amit az Urbex Hungary csapatával fedeztünk fel

Atomtámadás ellen is védelmet nyújtott volna az a bunker, amit a Bükk hegységben fedeztünk fel a miskolci Urbex Hungary szakértő csapatával. Hihetetlen, hogy a föld alatti építmény, amit mára szinte teljesen kifosztottak az elmúlt rendszerben úgy épült meg, hogy az összes helyiség klimatizált volt, és persze a kormányzati forróvonalon közvetlenül a belügyminisztériumba is lehetett volna telefonálni, szükség esetén.
7:10
Fókusz
2021. november 16. 19:00

Patrik nővéréért énekelt az X-Faktorban, aki azért halt meg, mert nem bírta elviselni a megaláztatásokat

Árvavölgyi Patrik a testvére emlékére énekelt, aki most lenne 22 éves. Krisztina azért vetett véget életének, mert folyamatosan bántották őt, mert a saját neméhez vonzódott. Patrik és édesanyja azért döntöttek úgy, hogy mesélnek a tragédiáról, mert szeretnék, ha másokkal nem történne meg és az emberek megtanulnák elfogadni egymást.
6:44
Fókusz
2021. november 16. 17:55

Hogy kerül pók, skorpió vagy kígyó a gyümölcsömbe?

Hajókon, repülőkön és vonaton is özönlik az áru Európába és Magyarországra, percenként akár több ezer tonna. Ebben a pillanatban is körülbelül 17 ezer repülőgép van a levegőben, egy részük gyümölcsöt, zöldséget, virágot, édességet, műszaki cikket is szállít. A hajóforgalom is óriási. Tele vannak az óceánok gigantikus méretű szállítóhajókkal, fedélzetükön rengeteg áruval és néha olyan állatokkal, amelyek leginkább Ázsiából, Afrikából, és Dél-Amerikából kerülnek be hozzánk. A riport, olyan veszélyes potyautasokról szól, amelyek akaratukon kívül utaznak át kontinenseket, és nagy feltűnést okoznak, ha megjelennek egy üzlet polcain. De nem csak élelmiszerek között találnak időnként egzotikus hüllőket és rovarokat, hanem szinte mindenben, ami távolról jön, legyen az bútor, számítógép, vagy ruha.
7:55
Fókusz
2021. november 13. 19:40

Hogyan lehet megjósolni, hogy milyen lesz az arcunk és mit viselünk majd évtizedek múlva?

Évadzáró részéhez érkezett az Életünk története! A ma esti részben Karafiáth Orsolya íróval és húgával, Mettával ismerkedhetünk meg, akiknek a jövőutazása különösen szórakoztatóra sikerült. A műsor vendégeit hétről hétre egy profi stáb alakítja át jövőbeli önmagukká. A tervezés folyamatát mutatta meg nekünk a stylist csapat vezetője. Az Életünk története stábjának stylist munkájáról ide kattintva tudhat meg többet.
9:48
Fókusz
2021. november 13. 19:10

Az artista, a taxis és az egészségügyi dolgozó - hogyan lettek ételfutárok?

Lehet biciklivel, robogóval, rollerrel vagy autóval, lényeg, hogy az ennivaló eljusson az éhes megrendelőhöz. Az ételfutárok hajtanak, hogy minél hamarabb odaérjenek, aztán indulhassanak a következő cím felé. De kik ők, és miért választották ezt a munkát? Van közöttük artista, épületgépész, taxis és egészségügyi dolgozó is. Hogy lehet kibírni a napi akár 100 kilométert? Hogy kell viselkedni, ha sztriptízbárba kell a pizzát vinni? És egyáltalán miért éri ma meg futárnak lenni? Öt ételfutárt kérdeztünk a futárkodás szépségéről és nehézségeiről.
4:35
Fókusz
2021. november 13. 15:00

Életünk története: Több lehetőséggel is készülnek egy-egy öregítési korszakra

Az Életünk története vendégeit hétről hétre egy profi stáb alakítja át jövőbeli önmagukká. A tervezést már hónapokkal korábban megkezdik és ilyenkor nem csak a maszkokat találják ki. Az arcnak és a ruháknak harmonizálni kell és a viseletnek tükrözni kell az illető személyiségét is, ezért a stylist csapat vezetője előzetesen mindig átnézte a vendégek saját ruhatárát. Sokszor a vendégek jelmezeibe beépítettek több saját ruhadarabot vagy kiegészítőt is.