Farm
FarmFarm
Ilyen Dia titkos fejtetkója, ahogy még sosem láthattad
2016. április 17. 22:02
Tovább hódít a Farmon az egymáson elkövetett testszőrgyomlálás, a borotválás után most a fejtető került a vágóeszközök célkeresztjébe. Nagy szerencséje a gyors hajnövésű Farmerlányoknak, hogy Dórin elkezdett kiütközni a fodrászszenvedélye.
Heni rózsaszín esőkabátja a malackakival ugyan közepes sikerrel boldogult, azonban hajnyíráshoz tökéletes segédeszköznek bizonyult.
Dóri nem bírt magával, és fel is adta a lenőtt hajó Diára, hogy megfodrászolja a napsütötte teraszon. Az anyukát elmondása szerint már kisgyermekként is az amatőr hajvágás tartotta lázban, hajlamait pedig szívesen kiéli a tanya többi lakóján is, ha igény mutatkozik rá.
Ahogy egy jó fodrászatban lenni szokott, a kliens kiönthette a szívét, miközben a feje búbját nyírták, Dia is elmélázott azon, hogy vajon a műsorban szerzett ismertséggel sikerülhet-e Föld körüli pályára állítani festői karrierjét.

Dóri serény ollója nyomán pedig végre láthatóvá vált a Farmerlány eddig hajfedte fejtetoválása is.
Íme, ezt varratta magára Dia annak idején:
Hogy sikerül el-e betörnie a képzőművészeti piacra, még a jövő zenéje, azonban már idebent is serényen gyakorol a debütálásra, és Pista óljának tövében el is készítette legelső Farmon készült rajzát:
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem