EUEurópa

Orbán Viktor azt kéri, az EU vezetői vegyék fel Oroszországgal újra a diplomáciai kapcsolatokat

rtl.hurtl.hu

2024. július 16. 12:34

Orbán Viktor az uniós vezetőknek írt privát  levelében elmonda, Donald Trumpnak „megalapozott tervei” vannak az orosz-ukrán béketárgyalásokra.

Donald Trumpnak „megalapozott tervei” vannak az orosz-ukrán béketárgyalásokra. Ha megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztás, béketárgyalásokat fog követelni Oroszország és Ukrajna között – ezt állította Orbán Viktor egy, az uniós vezetőknek írt levelében.

A levelet a magyar miniszterelnök a Trumppal folytatott magánbeszélgetés, valamint a moszkvai és pekingi tárgyalásai után írta meg, annak részleteit a Financial Times és a német Bild közölte, írja a 444.hu. A két külföldi lap úgy tudja, a levél címzettje Charles Michel, az Európai Tanács vezetője, valamint több más vezető európai uniós politikus. A levél tényéről korábban is írtunk.

Orbán ebben leírta, hogy szerinte az EU-nak ismét fel kell vennie a diplomáciai kapcsolatot Oroszországgal, és „magas szintű” tárgyalásokat kell indítania Kínával az ukrajnai háború békés megoldása érdekében.

A magyar kormányfő arra számít, hogy „a katonai konfliktus intenzitása a közeljövőben radikálisan eszkalálódni fog”, és szerinte Moszkva nagymértékben támaszkodott Pekingre a konfliktus kezelésében. Orbán a levél szerint bírálta Joe Biden amerikai elnököt, aki szerinte „képtelen változtatni az USA jelenlegi háborúpárti politikáján”. A nemrég merényletkísérletet szenvedő Trumpról ezzel szemben elismerően nyilatkozott.

Bizton állíthatom (…), hogy választási győzelme után nem fog várni a beiktatásáig, hanem azonnal kész lesz békeközvetítőként fellépni. Erre részletes és megalapozott tervei vannak

– írta a kormányfő a Bild szerint.

Orbán ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a republikánus elnökjelölt választási győzelme mit jelenthetne az EU-nak, azt írja: „Több, mint meggyőződésem, hogy Trump elnök valószínűsíthető győzelme esetén az USA és az EU közötti pénzügyi teher jelentősen megváltozik az EU hátrányára, amikor Ukrajna pénzügyi támogatásáról van szó”.

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban 2024. július 11-én. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

#Európa#orbán viktor#oroszország#diplomácia#orosz-ukrán háború#béketárgyalás#donald trump#levél#európai unió