EUEurópa

Dobrev Klára: Az eredmény csalódást keltő

rtl.hurtl.hu

2024. június 10. 3:18

Az önkormányzati és EP-választás eredményei után megszólalt Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és az MSZP részéről Kunhalmi Ágnes is.

Minden bizonnyal egy új fejezet kezdődik a magyar politikai életben, hogy ez meddig tart, nem lehet tudni – erről beszélt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció társelnöke hétfő hajnalban, az önkormányzati és az EP-választások eredményeinek gyakorlatilag teljes közzététele után. A politikus szerint a szociáldemokrata képviseletet gyakorlatilag csak ők látják el.

Gyurcsány Ferenc kiemelte az önkormányzati választásokon elért eredményeiket és azt mondta: kár lenne tagadni, hogy vannak csalódásra okot adó körülmények, kevesebb mandátumuk lesz az Európai Parlamentben, mint korábban.

Az MSZP nevében Kunhalmi Ágnes köszönte meg segítőik munkáját. Ha hazai baloldal volt, van és lesz, mondta. Igaz, hogy megjelent egy jobboldali erő, de ez a baloldali értékeket nem csorbítja, magyarázta a politikus.

 Nincs jó társadalom baloldal nélkül

– fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Dobrev Klára is megköszönte azok munkáját, akik az elmúlt hónapokban segítették őket. 

Az eredmény csalódást keltő

– mondta. Hozzátette, hogy arra számítottak, hogy a politikájuk több szavazatot hoz majd. A következő hónapokban azon dolgoznak, hogy minél több magyart meggyőzzenek, hogy Magyarország érdeke az erős Európa. Az EP-ben is ezért fognak dolgozni. 

Nyitókép: DK / Facebook

#Európa#választás#önkormányzati választás#ep-választás#dk#gyurcsány ferenc#dobrev klára#mszp