EUEurópa

Így készítsd el a hollandok kedvencét, a stamppotot

Balogh Veronika FlóraBalogh Veronika Flóra

2024. május 30. 9:49

Minden nemzet konyhájának megvannak a maga jellegzetes ételei, amelyeket érdemes megkóstolni, ha külföldre megyünk. Mi azonban most abban szeretnénk segíteni, hogy ezt utazás nélkül megtehessük. Receptsorozatunkban bemutatjuk, hogyan kell elkészíteni az Európai Unió országainak egy-egy nemzeti ételét. Ebben a részben lássuk Hollandia kedvencét, íme a stamppot, azaz a holland tört krumpli.

A hollandoknál évszázadok óta közkedvelt étel a stamppot, amit elsősorban télen fogyasztottak. Mi azonban nem csak hűvösebb napokra ajánljuk ezt a kiadós egytálételt.

Hozzávalók

  • 2 rúd rookworsten (füstölt kolbász)
  • 1,5 kg burgonya
  • 750 g kelkáposzta
  • 2 medvehagyma
  • 3 evőkanál vaj
  • 450 ml tej
  • Víz
  • 2 babérlevél
  • Csipetnyi reszelt szerecsendió
  • Bors

Elkészítés

  1. Mossuk meg és daraboljuk fel a burgonyát, majd tegyük a babérlevelekkel egy fazékba és főzzük sós vízben 20 percig.
  2. Miután megfőtt a burgonya, öntsük le róla a vizet, és távolítsuk el a babérleveleket. Törjük össze a főtt burgonyát, majd adjuk hozzá a felmelegített tejet és kettő evőkanál vajat. Addig keverjük, amíg homogén nem lesz. Ízlés szerint ízesítsük sóval, borssal és szerecsendióval.
  3. A kelkáposztáról távolítsuk el a szárakat, az esetleges barna leveleket, majd vágjuk vékony csíkokra. Aprítsuk fel a medvehagymát is.
  4. A harmadik evőkanál vajat melegítsük fel egy serpenyőben, majd adjuk hozzá a hagymát és pirítsuk addig, amíg üveges nem lesz.
  5. Ekkor adjuk hozzá a kelkáposztát és egy kevés vizet, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd főzzük körülbelül 10 percig, amíg a káposzta megpuhul.
  6. Keverjük össze a burgonyával a kész káposztát, majd szedjük ki egy tányérra.
  7. Melegítsük fel a füstölt kolbászt, karikázzuk fel, majd helyezzük az étel tetejére. Mustárral tálaljuk.

Jó étvágyat!

A többi ország egy-egy jellegzetes receptjét itt lehet megnézni.

Nyitókép: Getty Images

#Európa#ezt eszi európa#hollandia#stamppot#recept#holland#nemzeti étel#burgonya

Címlapról ajánljuk