EUEurópa

Két lábbal szállt bele Orbán Viktorba Emmanuel Macron

rtl.hurtl.hu

2023. december 15. 19:44

A francia elnök tisztességtelennek nevezte a magyar miniszterelnököt.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken közölte: Európai Tanács a jövő év elején újra összeül, hogy gyorsan döntést hozva megerősítse Ukrajna európai uniós pénzügyi támogatását.

Orbán Viktor éjjel megvétózta az Ukrajnának szánt EU-s segélyt, és nemet mondott az Európai Unió hétéves költségvetésének felülvizsgálatára. Orbán ezekkel kapcsolatban azt írta, hogy „majd jövőre visszatérünk a témára az uniós állam- és kormányfők ülésén rendes előkészítés után”. Viszont nem vétózta meg Ukrajnai csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, kivonult az Európai Tanács ülésteremből, amikor a többi 26 ország vezetői egyhangúan megszavazták azt.

A Hvg.hu cikke szerint kemény hangot ütött meg pénteki sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron, aki élesen bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. A politikus elsősorban nem is amiatt kritizálta a magyar kormányfőt, hogy távozott a teremből. Arról beszélt: szerinte ez tartózkodás, amire máskor is volt már példa, Angela Merkel választotta ezt az Európai Bizottság elnökéről szóló szavazás idején, bár a volt német kancellár nem távozott a teremből.

Macron beszélt arról is, hogyan zajlott az ülés, amelynek a végén a magyar miniszterelnök távozott a teremből. Megerősítette azokat a híreket, hogy nem spontán döntés volt, hanem azt előre megbeszélték, a háromórás ülésen pedig, amikor már mindenki elmondta az álláspontját, és amikor a vita eljutott arra a pontra, hogy dönteni kellett volna, és még mindig nem sikerült meggyőzni Orbán Viktort, többen – Giorgia Meloni olasz, Mark Rutte holland miniszterelnök, a spanyol soros elnökség nevében Pedro Sánchez, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és mások – közös döntése alapján 

végül Olaf Scholz német kancellár mondta ki azt, hogy akkor most lépjen ki a teremből.

Macron szerint semmiképpen nem lehet most győzelmet hirdetni, az mindenesetre előremutató volt, hogy az Orbán legalább nem blokkolta a folyamatot.

„Meghallgattuk Orbán Viktort, tiszteletben tartottuk Magyarország álláspontját ezen az ülésen. Ez a tisztelet azonban felelősséggel jár, ezért azt várom el Orbán Viktortól, hogy a következő hónapokban – jogos érdekeit figyelembe véve – vegye komolyan a feladatát, viselkedjen európai módon és ne ejtse túszul a folyamatot. Ha Ukrajna nem teljesíti az Európai Bizottság által megszabott feltételeket, nyilvánvalóan nem fognak megkezdődni a tárgyalások” – mondta a francia államfő.

Sokkal keményebb szavakat fogalmazott meg Orbán a költségvetés módosítását blokkoló lépése miatt. Macron „tisztességtelennek” nevezte a magyar miniszterelnököt, mivel az a teljes módosításra mondott nemet, amivel nemcsak Ukrajna támogatását, hanem több közös európai uniós cél finanszírozását akadályozta meg.

A csütörtökön kezdődött uniós csúcstalálkozóról az RTL Híradó tudósítója Brüsszelből jelentkezett be:


Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök az európai uniós tagországok állam- és kormányfői kétnapos találkozójának első napján Brüsszelben 2023. február 9-én. – Fotó: Fischer Zoltán / MTI

#Európa#orbán viktor#emmanuel macron#olaf scholz#ukrajna#uniós csatlakozás#költségvetés