EUEurópa

Kiderült, hogyan küzdene a kalózok ellen az EU

rtl.hurtl.hu

2023. október 24. 13:24

Az európai uniós tagországok miniszterei elfogadták az EU tengeri védelmi stratégiájának és cselekvési tervének felülvizsgált változatát, amelynek célja a tengeren jelentkező fenyegetések és védelmi kihívások kezelése.

Elfogadták az EU miniszterei a tengeri védelmi stratégia és cselekvési terv felülvizsgált változatát – számolt be róla az állami hírügynökség. Az intézkedések egyebek mellett magukban foglalják a tengeri illegális és tiltott tevékenységek elleni küzdelem fokozását, beleértve a kalóztevékenység és a fegyveres rablás, a szervezett bűnözés - benne a migránsok csempészése és az emberkereskedelem -, valamint az illegális, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni harcot.

A terv részeként műholdakat és járőrhajókat is bevetnek majd a vizek védelme érdekében, illetve jobban őrzik majd az olyan kritikus infrastruktúrát is, mint a gázvezetékek.

A stratégiát és az ahhoz kapcsolódó cselekvési tervet az EU 2014-ben fogadta el, majd 2018-ban aktualizálta. A két dokumentum átfogó keretet biztosított a tengeren jelentkező különböző fenyegetések és kihívások, például a jogellenes tevékenységek, a természeti erőforrásokért folyó verseny és a hajózás szabadságát érintő fenyegetések kezeléséhez – közölte az uniós testület nyomán az MTI.

Nyitókép: Darrin Zammit Lupi / Reuters

#Európa#európai unió#tenger#védelem#migráció

Címlapról ajánljuk