Ezek voltak a legszürreálisabb szettek az elmúlt évek Sziget Fesztiváljain
2025. augusztus 12. 13:45
Azt már megszokhattuk, hogy a Sziget Fesztiválon igazán feltűnő, látványos és meghökkentő öltözékekben vonulnak fel a bulizni vágyó fiatalok. Idén volt, aki cowboyként, más szuperhősként, valaki pedig magának a pápának öltözött. Cikkünkben összegyűjtöttük az eddigi legelképesztőbb fesztiválos jelmezeket.
Rózsaszín férfiakon? Lakatos Márk szerint miért ne!
2017-ben Magyarország egyik legnépszerűbb stylistja, Lakatos Márk vette górcső alá a fesztiválozók szettjeit. Virágos fejdísz, paróka, magas derekú nadrág és skót szoknya jellemezte leginkább az évet, ahol Márk rádöbbent arra is, hogy
rózsaszínt a férfiak is nyugodt szívvel hordhatnak magukon.
A stylist ekkor elárulta, hogy a fesztiválok stílusa tulajdonképpen valahol Woodstock idején vette kezdetét,
a '60-as évek hippimozgalma pedig olyan szabadságérzetet hozott az embereknek, hogy bátran kifejezhették önmagukat
így az öltözködésük a korlátlan kreativitás és önazonosság szimbólumává vált.
Őshüllőnek öltöztek be a Fókusz riporterei
Szinte felsorolni is nehéz, hogy miféle maskarákat öltenek magukra a fesztiválozók, a Fókusz stábja mégis megpróbálta összegyűjteni egy 2019-es riportjában: Jézus, Darth Vader, egy fáraó, egy indián vagy éppen egy banáncsapat vonult a Szigeten. A Fókusz riporterei, Lukács Gabi és Süle Laci felkeresték azt a jelmezkölcsönző boltot, ahonnan rengeteg – főleg valamilyen állatot mintázó – jelmezt visznek magukkal a fiatalok, majd gondoltak egyet, és egy-egy dinoszaurusz kosztümöt öltöttek magukra.
Super Mario, a Pindúr Pandúrok, sőt még Hófehérke is benézett a 2023-as Szigetre
A jubileumi Sziget Fesztiválon leginkább a csillogó-villogó, diszkó mintázatú felsők hódítottak, de kreativitásban sem volt hiány: a rekkenő hőség ellenére sokan látványos jelmezekben bulizták végig az év legnagyobb fesztiválját. Papagájjelmezek, csillogó flitterek és csapatban kitalált, vicces outfitek színesítették a Hajógyári-sziget hangulatát.
Kattints a képre, és nézd meg a 2023-as Sziget legőrültebb öltözékeit!
Hogyan vélekednek a hazai celebek?
Amíg nem lóg ki a tamponzsinór, addig nincsen probléma
– vélekedik az Exek csatája sztárja, Osváth Zsolt, aki szerint minden résztvevőnek hozzá kell szoknia a pucér fenekek és a fedetlen felsőtestek látványához – ezzel szerinte az égvilágon semmi probléma sincs, hiszen a Hajógyári-szigeten nincs öltözködési korlát, bármit viselhetsz, és épp ez teszi teljessé a szabadság élményét.
Nyáry Lucát rendszeresen zaklatták a HÉV-en, amikor a Szigetre tartott, ezért arra figyelmezteti a fiatal lányokat, hogy legyenek óvatosak, ha a fesztiválon kívül is lenge öltözéket viselnek. Erről egy korábbi interjúban beszélt az rtl.hu-nak:
Ez is érdekelhet:
„Semmi sem tilos, minden szabad” – állítja Somogyvári Edit, stylist, aki elárulta az RTL Reggeliben, hogy szerinte a megjelenés a fesztiválozás egyik legfontosabb része, ráadásul lenyűgöző szettekbe öltöztette a műsorvezetőket, Szondi Vandát és Tihanyi Pétert is.